Három kategóriában

2018.12.15. 22:35

Hat embert tüntetett ki Lickl-díjjal a Pannon Filharmonikusok zenekar

Három kategóriában hat Lickl-díjat adott át a fennállásának 207. évfordulóját ünneplő pécsi Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ).

Az együttes szombati közleményében felidézték, hogy az egykori alapítóról, Lickl Györgyről elnevezett díjat 2016-ban hozták létre. Idén három kategóriában – művész, menedzsment tag és civil – két-két díjazott részesült az elismerésben a zenekar pénteki adventi társulati ülésén.

Menedzsment kategóriában Czvikli Nóra, a PFZ egykori produkciós vezetője és Németh Judit művészeti főtitkár munkáját ismerték el.

Civil kategóriában Hoppál Pétert, a térség fideszes országgyűlési képviselőjét, korábbi kultúráért felelős államtitkárt, valamint Kator Györgyöt, a pécsi Szent György Panzió és Étterem tulajdonosát díjazták, aki „a zenekar megrendelésein felül már közel egy évtizede töretlen figyelemmel, újító ötleteivel, megbízhatóságával nyújt kivételes szolgáltatást a PFZ rendezvényein”.

A muzsikusok közül Lickl-díjat vehetett át Vass András, a zenekar állandó karmestere, akinek az elmúlt mintegy tíz év „odaadásáért” mondtak köszönetet az elismeréssel, és Morvay Ágnes hegedűművész, a PFZ művészeti tanácsának elnöke.

Az összegzés kitért arra is, hogy a zenekar alapításának évfordulójához kapcsolódva, december 10-én hozta nyilvánosságra a PFZ legújabb kisfilmjét, amely Zeneszövők címmel látható a zenekar Youtube-csatornáján.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!