Történetek és mesélők találkozása

2018.08.10. 16:22

Évről évre nő a Tokaji Írótábor látogatottsága

Míg az ország legtöbb írótáborára az írás mechanizmusának oktatása a jellemző, itt tanácskozásokon, plenáris üléseken, munkacsoportüléseken, színházi előadásokon vehetnek részt a jelentkezők.

Papp-Für Jánossal, a Tokaji Írótábor titkárával, szervezőjével az Olvasat.hu készített interjút.

A Tokaji Írótábor minden évben izgalmas témákat vonultat fel. Az idei rendezvény a „Halottak élén” címet kapta, és az első világháború a magyar irodalomban és művészetben témájával foglalkozik. Hogyan álltak össze a programok, milyen célt tűztek ki maguk elé, mit szeretnének, milyen kép alakuljon ki erről a témáról az olvasókban és a résztvevőkben?

A Tokaji Írótábor Egyesület vezetősége és tagsága minden évben szem előtt tartja a fontos évfordulókat, illetve az olyan témákat, amelyekről úgy gondoljuk, hogy van értelme beszélni. Idén adott volt a téma, hamar körvonalazódtak az elképzelések,

s így a 46. Tokaji Írótábor az első világháborúhoz kapcsolódó irodalommal és művészettel foglalkozik és a Halottak élén címet viseli.

Természetesen nem olyan egyszerű átvilágítani ezt a témát, hiszen annyira széles a keresztmetszete, hogy erre egy négy napos tanácskozás kevés lenne, viszont ahhoz éppen elég, hogy felelevenítsük, újragondoljuk, beszéd-, illetve tanácskozások, munkacsoportok témáivá tegyük. A programok, előadások összeállítása minden évben nagy kihívás, hiszen nem olyan egyszerű kiválasztani azon előadókat, akik a leghitelesebben, legérvényesebben tudnak az adott témában nyilatkozni. Párhuzamosan folyik a munka a plenáris ülések, munkacsoportok és a kísérőprogramok összeállításánál. Az utóbbinál különösen oda kell figyelni arra, hogy valamilyen aspektusból kapcsolódjon az adott témához, de egyben – mivel a kísérőprogramok mindegyike nyilvános – közönségbarát, figyelemfelkeltő, tartalmas és minőségi is legyen. A tábor végére szeretnénk azt elérni, hogy egy sokkal világosabb, érthetőbb és értelmezhetőbb képet kapjon a táborlakó, táborlátogató arról az érzékeny és nagyon fontos témáról, aminek a szövetét a mai napig sok szürke folt takarja.

Fotó: Magyar Írószövetség

Idén Ady Endre emléktáblája kerül felavatásra. Ady a kezdetektől versben és újságcikkben ellenezte a háborút. A tábor a hozzá hasonló pacifista szerzők eszmeiségének vizsgálatát-elemzését is fontosnak tartja?

Adyn kívül természetesen más hozzá hasonló, háborút ellenző szerzőről is szó esik, de Ady azért is van kiemelve a többiek közül, mivel közeledik halálának 100. évfordulója, így az irodalmi emlékparkunkban a következő emléktábla őt fogja ábrázolni, Szabó Tamás szobrászművész munkája nyomán.

Kiemelne egy-két programot a sokból, amit feltétlenül fontosnak tart, akár azért, mert eddig ritkán elővett témával foglalkozik?

Mindenképp

fontos programunk lesz az idei kiállításunk, amely a Levelek a frontról címet kapta, hiszen első világháborús levelekből készült egy igen izgalmasnak ígérkező összeállítás.

Ugyanezen a napon a csíkszeredai Role zenekar tart koncertet, akik Ady megzenésített verseiből készülnek. Iván Szandra, Jász Andris és Kamarás Iván különleges koncertet adnak a századelő és Karády sanzonjaiból. Lázár Balázs és Tallián Mariann versszínházi műsora Tiszaladányban az első világháborús költészetet dolgozza fel. A színészpár évek óta rendszeres résztvevője és előadója a tábornak, készültek már ’56-os- és Arany János műsorral, idén pedig az első világháború témájához kapcsolódó versfüzért fognak előadni. Az idei témánk kapcsán megkerülhetetlen beszélni az avantgárdról, amelyre egy egész munkacsoportülés épül Kelemen Erzsébet, Petőcz András, Sturm László és Szkárosi Endre közreműködésével, ahol mindenképpen szó esik nemrégiben elhunyt tagunkról, Tokaj város szülöttéről, Papp Tiborról. Az idei év reformja pedig az, hogy

az Előretolt Helyőrség Íróakadémia tanulói közül 22-en részt vesznek a táborban, akiknek kreatív írást fog oktatni Orbán János Dénes,

és a tábor látogatói részt is tudnak venni egy órájukon, megismerkedhetnek az Akadémia munkájával és az írásmechanika oktatásával.

Véleménye szerint változott a rangja a tábornak az elmúlt évek alatt? Sikerült megőriznie a kezdeti években lefektetett célokat, terveket?

Úgy gondolom, egyre sikeresebbek vagyunk, hiszen évről évre nő a tábor látogatottsága, egyre nagyobb és szélesebb a sajtó érdeklődése is, és szerintem sokat lendít a tábor ismertségén a sok népszerű, nyitott program, amelyek a város szívében, a főtéren láthatóak, hallhatóak. A tanácskozások mindig nagyon eredményesek, a Tokaji Írótábor évkönyvét olvasgatva újra és újra megbizonyosodok erről. A kezdetben lefektetett célok, tervek ugyanazok:

megvitatni az irodalmi élet éppen aktuális problémáit, valamint emlékezni, feldolgozni a múltban történt eseményeket, s ezeket összegezve üzenni a jövőnek.

Biztos vagyok benne, hogy a kezdeti állapotokhoz képest minőségi változáson esett át a tábor, jövőjét egyértelműen biztosítottnak látom. Igyekszünk mindig előre tervezni, újabb és újabb ötleteink vannak arra nézvést, hogyan tudnánk a tábort bővíteni, fiatalítani, vonzóbbá tenni, s ehhez szeretnénk tartani magunkat a jövőben is.

Miben próbál más lenni a többi írótáborhoz képest a Tokaji Írótábor? Miben látja a tábor egyediségét, kulturálisan betöltött szerepét?

A Tokaji Írótábort a komoly, átfogó tudományos munka, leginkább a tanácskozás és a konferenciajelleg teszi egyedivé. Míg az ország legtöbb írótáborára az írás mechanizmusának oktatása a jellemző, itt tanácskozásokon, plenáris üléseken, munkacsoportüléseken, színházi előadásokon vehetnek részt a jelentkezők. Amióta én látom el a titkári szerepet, folyamatosan azon gondolkodunk az elnökséggel, hogyan tudnánk a tábort még egyedibbé és a szélesebb közönségnek is elérhetővé tenni. 2017-től éppen ezért gyerekprogramokkal kedveskedünk a város lakosainak, illetve mindenkinek, aki érdeklődik. Idén augusztus 18-án 9.30-tól 17 óráig tart a gyerekprogramunk, melyen fellép a Másik Oldal zenekar, Gyuri bohóc, valamint Tompeti és barátai. Lesz ugrálóvár, arcfestés, Tokaji Írótáboros lufifújás, mustkóstolás, melyre szeretettel várunk mindenkit. Gyerekprogramunkra a belépés teljesen ingyenes. Tavaly rendkívüli sikerei voltak gyereknapunknak, így mindenképpen sikerült megbizonyosodnunk arról, hogy érdemes újítani, illetve érdemes a generációk minél szélesebb skáláját kielégíteni egyedi és tartalmas programokkal.

Borítókép: Egy résztvevő fényképez a 40. Tokaji Írótábor zárónapján, 2012. augusztus 17-én.

Forrás: MTI / Vajda János

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!