a szórakoztató tudás

2018.05.12. 19:58

A zenével tanít a Hahó Együttes

A magyar slágereket átdolgozó zenekar célja a kicsik terelése az ökotudatosság, a környezetvédelem, az állatok szeretete, az egészséges táplálkozás felé.

„Néhány éve volt egy gyerekeknek szóló saját műsorom a Petőfi Rádióban Anyám tyúkja címmel. Mindig behívtam egy-egy kollégát, akinek a dalát átdolgoztam kicsiknek szóló szöveggel és együtt előadtuk. Mintegy harminc adás ment le, ennyi dal született, közülük a legjobban sikerült tizenegy darab került rá a Tyúkhúr című lemezre” – mondta Kardos-Horváth János az MTI-nek.

A Quimby Most múlik pontosan című slágeréból ovisok Ballagós dala lett, a Honeybeast A legnagyobb hős című számából Apa a legnagyobb hős, a 30Y Bogozd kijából Jencike (aki felrúgta a fára a labdát), a Soerii & Poolek Valahol messze című felvételéből Maradjon fekve, lefáradt szülőkkel egy buli másnapján, a Maszkura és a Tücsökraj Lady Maga című száma pedig Anya parázikká változott.

„A lemezen az eredeti előadók közül csak Tarján Zsófi szerepel a Honeybeastből, a többit én éneklem egyedül, főleg egyeztetési problémák miatt nem lett több közreműködés. A Hahó Együttes koncepciója nem változott, elsősorban az óvodásokat és a kisiskolásokat, illetve szüleiket akarjuk szórakoztatni a muzsikánkkal” – fejtette ki a zenész. A csapat célja a kicsik terelése az ökotudatosság, a környezetvédelem, az állatok szeretete, az egészséges táplálkozás felé.

A Hahó Együttesben Kardos-Horváth János (ének, gitár) mellett Domokos Tibor (ének, szintetizátor, basszusgitár, gitár), Fodor Balázs (ének, furulya) és Prommer Patrik (dob, cajun) szerepel. A Tyúkhúron van Konyha-, Belmondo-, Marge-, Ocho Macho- és Supernem-feldolgozás is.

Mint a frontember megjegyezte, egyre több megkeresésük van, aminek nagyon örülnek és a mostani feldolgozás CD is segít ebben. A 2010-ben alakult Hahó Együttes eddig négy anyaggal jelentkezett (a korábbiak: Földlakó; Kisfogyasztók; Rózsi néni, sok a szatyor!), ezekből ősszel egy válogatáslemez jelenik meg.

„Ahová meghívnak minket játszani, oda általában vissza is hívnak. Gyakorló apukák vagyunk, a mi gyerekzenénkben van egy kis élet, a gyerekek és a szülők is szeretik” – tette hozzá Kardos-Horváth János.

A zenész 2002-ben alakult alterock zenekarával, a Kaukázussal tűnt fel és készített számos lemezt. Az együttes túl van több szüneten, most megint aktivizálódik. „Két új dal, a Honvéd és az 1 pont 1 tavasszal már kikerült az ismert közösségi portálra. Megint új társakkal folytatom és lesz friss lemez is”.

Kardos-Horváth János 2013 óta négyszer járt buddhista zarándokúton Észak-Indiában és Nepálban, legutóbb idén. „Vittem magammal egy okostelefont és végigfilmeztem, kommentáltam a tavalyi utat. Ebből egy fiatal filmes, Laky Dóra bevonásával lett egy egyórásra összerendezett anyag, amiből készült egy DVD. A címe Xenofóbia, ami sok mindenre utal. Néhány moziban, Pesten, vidéken és Erdélyben is lehet majd látni” – tette hozzá.

A Hahó Együttes vasárnap fellép a Múzeumok majálisán a Magyar Nemzeti Múzeumban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!