Rikárdó kifőzött valamit

2017.10.27. 20:55

Roma fesztivált rendeznek szombaton Budapesten

A cigány kultúra jellegzetes zenéjével, ízeivel és divatjával ismerkedhet meg a közönség a Rikárdó kifőzött valamit című egész napos roma fesztiválon, amelyet Budapest 8. kerületében rendeznek meg szombaton.

A piac lesz a divatbemutató kifutója, az utca a roma muzsikusok koncertterme, a kocsmák szolgálnak majd színházként, és a Magdolna-negyedben szolgálják fel a vacsorát – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

A fesztiválnap délelőttjén Varga Erika, a Romani Design kitalálója saját márkás kendőbe és kalapba öltözteti a piacról hazafelé tartókat, akikről Déri Miklós fotográfus polaroid képeket készít. Délután a Nagykörút és az Üllői út sarkáról Molnár István Gábor, az Eötvös József Cigány-Magyar Pedagógiai Társaság elnökének vezetésével 1956-os várostörténeti séta indul, amelyen a közösség szerepvállalásáról és hozott áldozatairól emlékeznek meg. A programot a tervek szerint rendszeresen meg fogják hirdetni.

Történetkommandó a nyolcker kocsmáiban címmel improvizációs villámjelenetek zajlanak majd a kerület kultikus lokáljaiban Balogh Rodrigó és a Független Színház előadásában személyes történetekből, amelyeket a Teleki téri piacon és a fesztivál más helyszínein gyűjtöttek.

A Rákóczi tér és Víg utca sarkáról Szerenád indul. A programon résztvevő zenészek a legkülönfélébb stílusokat képviselik, köztük lesz a Szilvási Gipsy Folk Band, a Lashe Shave zenekar, Schull Zoltán Báró, Herczeg Dávid és Parádi Gyula zenekara. A csapatot műfaji eklektikusság jellemzi, amelyben megjelenik a folklór és a budapesti városi kultúra egyaránt. A zenészek az egykor a 8. kerületben lakó hírességek, például Pege Aladár, Bangó Margit, idősebb Járóka Sándor, Fátyol Tivadar, Szakcsi Lakatos Béla, Garas Dezső házai előtt idéznek fel dalokat. A neves lakosokról elhangzik egy-egy történet is.

A Kóstolj egy történetért! című programon a Wesley János Lelkészképző Főiskolán Tonté Barbara blogger a Romani Gastro alapítója hagyományos cigány ételeket főz és kínál azoknak, akik kamerába mondanak egy receptet vagy egy legendás családi történetet főzésről vagy közös étkezésekről. Az étlapon szerepel töltött káposzta bodaggal és sós-édes túrós lepény, valamint csirkés lecsó bodaggal és meggyes rétes. Este szintén a főiskolán tartják a nap záró koncertjét is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!