Koncert

2022.07.02. 19:58

Elvarázsolta a tatabányaiakat Szulák Andrea (fotók)

Sugár Gabi

Forrás: 24 Óra

Fotó: Hagymás Bence

A tikkasztó meleg ellenére megtelt péntek este a zeneiskola előtti tér. Volt, aki otthonról hozott széket, sámlit, vagy pokrócot magának, mások a téren elhelyezett könnyű és szétnyitható ülőkéken foglalták el helyüket.

Az Agora egyik legsikeresebb nyári programja a Nyári Zenei Esték, amelynek nyitányán a Tatabányai Black Diamond Big Band játszott. A művésztanárokból álló együttes lassan negyed százada színesíti a város és az ország jazz zenei életét. Számtalan híres zenésszel, énekessel dolgozott már együtt az Elek István szaxofon művész a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-szaxofon tanára, és Ludányi Tamás az együttes alapítója által vezetett formáció.

Ezúttal a sokoldalú és népszerű énekesnő, Szulák Andrea lépett színpadra velük. A művésznő kiemelte: boldogan érkezett ismét Tatabányára, s örül, hogy az ország egyik legjobb big band-jével  komoly, és nehéz dalokat is elénekelhet. 

A zenei esték folytatásában Tatabányára érkezik a Miskolci Illés Emlékzenekart (07.08.), Gerendás Péter (07.15.), a David Yengibarian vocal trio-t (07.22.), s a fináléra (07.29.) több mint száz fúvós.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!