2024.09.13. 05:02
Súlyos siklóernyős baleset: sziklafalnak csapódott egy férfi
Súlyos siklóernyős baleset történt a Gerecsén.
Fotó: Marton_KOVACS
Súlyos siklóernyős baleset történt a Gerecsén szeptember 11-én – számolt be róla Facebook-posztjában a Magyar Barlangi Mentőszolgálat.
„Egy 33 éves, tapasztalt pilóta délután háromkor szállt fel, majd tűnt el a Gerecsében. Sporttársai digitális eszközökkel találtak rá a Tarján és Vértestolna határában levő Pes-kő barlang melletti sziklás részen.
A pilóta egy repülés közbeni anomália miatt mentőernyőt kényszerült nyitni, így csapódott a sziklafalnak.
A helyszínre a BMSz 20, a Bakonyi Barlangi Mentőszolgálat három fővel érkezett.
A sziklafalnak csapódott pilótát testszerte súlyos zúzódásokkal, fejsérüléssel és súlyosnak tűnő szuszpenziós szindrómával találtuk meg a függőleges sziklafalon egy keskeny párkányban részben felakadva, részben beszorulva, magatehetetlenül – nagyjából 20 méter mélységben a turistaúttól.
A sérült megközelítése, orvosi vizsgálata, ellátása majd kimentése is csak kötélpályákon, húzórendszerekkel volt megoldható.
A mentésben a barlangi mentőkön kívül a katasztrófavédelem hivatásos és önkéntes tűzoltó egységei vettek részt. A gyalogosan is járható útra való kimentés után a tűzoltók, mentők és barlangi mentők egy ideig gyalog, majd terepjáróval szállították a sérültet addig a dózerútig, ahol már át tudtuk adni az Országos Mentőszolgálat Tatabányáról érkezett mentőegységének. A mentők a súlyos sérültet további ellátásra Tatabányára szállították kórházba.
A mai mentés szinte órára pontosan akkor végződött, mint a tavaly ilyenkor sikerrel zárult törökországi Morca-barlangban zajlott mentés. Mindkét akció orvosi feladatainak java részét Zádor Zsófia, Zudi látta el.
A sérült siklóernyősnek jobbulást, mihamarabbi felépülést, majd sok szép repülést kívánunk. A mai mentésben közreműködő mentőknek, tűzoltóknak, önkénteseknek szívből köszönjük támogatásukat, segítségüket, együttműködésüket” – írták posztjukban.
Krimi
- Szívszorító látvány: felborult egy mentőautó a fővárosban
- Nagy erőkkel rohantak a mentők: lezuhant egy vitorlázó-repülőgép Dunakeszin
- Elképesztő felvétel: az ablakon át verte a buszvezetőt egy rolleres
- Csúnyán megbüntethetik, ha téli gumi nélkül vág neki ezeknek a helyeknek
- Babakocsis anyukát lökött le a lépcsőn egy idős férfi