Krimi

2023.03.17. 12:15

Borzasztó részletek derültek ki a traktor kerekei alatt szörnyethalt családapa balesetéről

Fagyűjtés közen egy traktorról esett le a 44 éves férfi Vas vármegyében.

Erről a traktorról zuhant le a férfi

Forrás: TV2/Tények

Döbbenetes balesetben hunyt el egy férfi a Vas Vármegyei Viszák településen. Mint arról a 112 Press is írt, a 44 éves munkás három társával együtt engedéllyel gyűjtötte a fát a közeli erdőben. A 44 éves férfi a traktorra rakodott farakás tetején utazott, azonban a mezőgazdasági gép egyik pillanatban egy gödörbe hajtott, amitől a farakás és a rajta ülő férfi is megbillentek, a családapa pedig ezután egyenesen a kerekek alá zuhant - írja a Bors.

 

Úgy tudni, hogy a többi munkatárs észlelte a történteket, és azonnal próbált segíteni társán, a sofőr azonban nem hallotta a munkatársak sikolyait és kiáltásait, így egyenesen áthajtott a férfin.

 

Bár a segítség perceken belül megérkezett, segíteni már nem tudtak rajta: az áldozat olyan súlyosan sérült, hogy életét már nem lehetett megmenteni. Az eset után a traktor vezetőjének jogosítványát elvették, a rendőrség pedig azóta is vizsgálja az esetet.

 

Tisztességesen és keményen dolgozott. Tudtuk, hogy ő is faágakat gyűjt, de rémálmunkban sem gondoltuk, hogy vele történt ez a szörnyű baleset. Sokan okoskodnak, hogy mit kellett volna tennie, de aki ilyet mond, az szerintem nem tudja, milyen a fakitermelés és a fagyűjtés. Őszinte részvétem az egész családjának, sok erőt kívánok nekik a történtek után

 

 - mondta a Borsnak a férfi egyik ismerőse.

Ezen az erdei úton történt a szörnyű baleset
Forrás: TV2/Tények

A család összetört az események után, mint mondják, a legrosszabb történt velük, amit csak egy ember átélhet: 

 

Nem kívánom senkinek ezt a fájdalmat, amit a családunk átél, de gondoljatok bele, hogy akárki testvérével, rokonával megtörténhet! Nyugodj békében, drága Keresztapám!

 

- írta a gyászoló fiatal nő.

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!