Krimi

2023.01.03. 06:00

Gyermekei előtt szúrta halálra volt élettársát a visszautasított férfi (videó)

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség emberölés bűntette miatt indítványozta annak a 35 éves jászladányi férfinek a letartóztatását, aki december 30-án megölte az élettársát.

Illusztráció: Shutterstock

A férfi tavaly nyáron szabadult a korábbi büntetéséből. Ekkor újra felvette a kapcsolatot a régi élettársával, próbált ismét viszonyt kezdeni vele. A nő volt párja erőszakos természete miatt ezt nem kívánta, viszont a férfi ezt nem tudta elfogadni.

Az illető december 30-án, este 20 óra körül ismét megjelent a nő jászladányi családi házánál. Kérlelte a nőt, hogy engedje be, aki azonban elküldte őt. A férfi emiatt ingerült lett, benyomta a konyhába nyíló ablakot, bemászott a házba, majd a nő szobájába.

Elővett egy zsebkést, amellyel több alkalommal megszúrta a nő arcát és felsőtestét. A vérző asszony házban tartózkodó négy kiskorú gyermeke kimászott az ablakon és egy rokonukhoz menekült.

A férfi eközben a konyhából magához vett egy nagyobb konyhakést, visszament a szobába és nyakon szúrta vele a nőt, aki a helyszínen életét vesztette. 

Forrás: Police.hu

A férfi a nő helyszínre érkező rokonainak sem volt hajlandó kinyitni az ajtót, a késsel a kezében azzal fenyegetőzött, hogy ha bemennek a házba, őket is leszúrja. Végül a rendőrség elfogta a férfit, miután sikerült a ház bejárati ajtaját betörni - írja a Szoljon.hu.

A Szolnoki Járásbíróság 2023. január 2-án elrendelte a férfi letartóztatását, amit a férfi és a védője is tudomásul vett, így az végleges.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!