2022.12.12. 22:25
Mindkét utas kirepült az autóból, az egyiket egy arra járó sofőr megmentette, a másik szörnyethalt
Egy arra járó autós azt látta, hogy valaki négykézláb kúszik az út mellett a sötétben. A szerencsétlenül járt autó másik utasát nem lehetett megmenteni. Vas megyében történt a brutális baleset.
Forrás: vaol.hu
Fotó: Horváth Balázs
Vasárnap este egy BMW személyautó nagyon nagy sebességgel haladt Vas megye határában Halastó felől Hegyhátsál irányába egy alsóbbrendű úton, amikor
a járművet egy bukkanó megdobta, majd az autó nagy sebességgel letért az útról és egy kisebb árokba hajtott. A jármű az út melletti mezőgazdasági területen haladt tovább, többször is a levegőbe repült és átpördült, közben egy beton áteresznek is nekicsapódott, majd egy több mint két méter magas kerítésen átugratva 50 métert repült és csaknem 200 méterre állt meg attól a helytől, ahol először lehajtott az útról.
Az autóban ketten utaztak, egyikük sem használta a biztonsági övet, ezért mindketten kirepültek az autóból, ami a többszöri becsapódás közben a felismerhetetlenségig összetört. Az autó egyik utasa a helyszínen életét vesztette, másikuk súlyosan megsérült – írja a vaol.hu.

Egy autós azt látta, hogy egy ember négykézláb kúszik az út mellett. Megállt, majd a láthatóan megsérült és cipő nélküli ember megkérdezte tőle, hogy nem vinné-e haza a férfi autóval. A sérült ember nem tudott válaszolni arra, hogy hogyan sérült meg, arra sem emlékezett, hogy pontosan hogyan került oda, csak annyit mondott, hogy egy buliból érkezett és valószínűleg kidobták egy autóból.
Az autós nem vitte haza a sérült férfit, hanem a hátsó ülésre ültette és mentőt hívott hozzá.
A férfin cipő sem volt, ezt kezdték el vadászok segítségével keresni, amikor felfedezték a teljesen összetört BMW-t egy sértetlen kerítés mögött, az úttól jóval távolabb, egy TV-torony mellett a sötétben. Felfedezték a kerítés tövében fekvő másik férfit is, aki szintén kirepült a járműből, mivel ő sem használta a biztonsági övet, de rajta már sajnos nem lehetett segíteni, a helyszínen életét vesztette.
Krimi
- Tűz ütött ki a népszerű karácsonyi vásáron, többen megsérültek (videó)
- Hamis örökség ígéretével csapott be egyházi személyeket egy férfi
- Megölte saját édesanyját, majd a kiérkező rendőrökre támadt a 30 éves férfi
- Tarolt a havazás: több száz káresethez riasztották a tűzoltókat
- Figyelmen kívül hagyta a piros lámpát, telibe kapta a villamos az Opelt (videó)