Bravúros nyomozás

2022.06.13. 10:41

Holttestet találtak hajnalban Hajdúnánáson: borzalom, ami történt

Holtan találtak egy férfit egy hajdúnánási ingatlanban. A hajdú-bihari nyomozók öt órán belül azonosították a feltételezett elkövetőt.

Június 10-én hajnalban érkezett bejelentés, ami után egy hajdúnánási házhoz kiérkező rendőrök egy holttestet találtak. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény után felmerült a gyanú, hogy a férfi halálát idegenkezűség okozta.

A bejelentéstől számított öt órán belül a rendőrök látókörébe került egy helyi lakos, akit kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével

- írja a police.hu.

A nyomozók előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták. A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított italozást és vitát követően bántalmazta a 45 éves sértettet, aki életét vesztette. A hatóság a 33 éves férfit bűnügyi őrizetbe vette és előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság 2022. június 12-én elrendelt.

Vele szemben a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában