Nagy megkönnyebbülés

2022.02.10. 14:47

Véget ért a hajtóvadászat, a rendőrség elfogta a kemecsei rémet

Lipők Sándor, Kemecse polgármestere osztotta meg a hírt a Facebook-oldalán.

A hírt elsőként a szon.hu közölte a település polgármesterének Facebook bejegyzésére hivatkozva. 

Tudatni szeretném a lakossággal, hogy a kemecsei brutális bűncselekmény elkövetőjét a mai napon a rendőrség elfogta. Az elkövető felelősségre vonása folyamatban van. Köszönjük a rendvédelmi szervek munkáját - írta a polgármester. Bejegyzését pedig rövid idő alatt több százan megosztották.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya megerősítette a Szabolcs megyei hírportál információját, ami szerint elfogták azt a férfit, aki múlt szombaton Kemecsén kinyomta volt barátnője mindkét szemét.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Berettyóújfalui Rendőrkapitányságának munkatársai csütörtökön ellenőriztek egy hencidai ingatlant, amely során a 33 éves körözött személyt keresték, aki információjuk szerint ott rejtőzött el a hatóság elől. A lakóházat átkutatták, és

a körözött férfit egy szekrény mögött, pokrócok alá elrejtőzve megtalálták, elfogták, majd előállították a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra.

A rendőrség videót tett közzé az elfogásról.

https://www.youtube.com/watch?v=xTqkR0vKQeM

A szörnyű eset az egész országot felháborította: a férfi megverte, majd megvakította korábbi szerelmét. Békülni akart az áldozattal, ám miután az visszautasította őt,  brutálisan megverte, megszúrta és puszta kézzel kinyomta mindkét szemét, aztán egy árokba dobta és elmenekült. A férfi nem először bántotta volt párját, korábban csaknem agyonverte, de volt hogy elrabolta és fogva tartotta. Az orvosok próbálták megmenteni a 22 éves kemecsei lány szemét, de nem lehetett, így maradandó károsodással kell leélnie az életét. A rendőrség azonnal nagy erőkkel keresni kezdte a csak Gengszer becenéven emlegetett férfit. Csütörtökön találták meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában