Bulvár-celeb

2021.08.31. 07:58

Szívszorító látvány: 26 gólyát ütött agyon az áram Kecskemét határában

Tömegesen pusztulnak a gólyák a Kecskeméti Regionális Hulladéklerakóra vezető út melletti középfeszültségű vezetékek miatt. Az MVM Démász azonnali intézkedésként burkolt szabadvezetékre cseréli az érintett vonalat.

Az MVM Démász Áramhálózati Kft. technológusai madárvédelem területén évek óta együttműködnek a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) munkatársaival, mivel

az áramszolgáltató működési területén lévő, 12 ezer kilométer hosszúságú középfeszültségű hálózat nagy része még olyan típustervek alapján készült, melyek veszélyt jelentenek a madarak számára

– olvasható a Kiskunsági Nemzeti Park weboldalán – írja a baon.hu.

Nem kevés fejtörést és egyeztetést igényel a hatékony madárvédelmi megoldások kidolgozása és megvalósítása.

A két szakmai partner között kölcsönös a tudásmegosztás: a legveszélyeztetettebb madarak viselkedési szokásaira és fenyegetettségi élethelyzeteire a nemzetipark-igazgatóság biológusai oktatják az áramtechnológusokat, míg az MVM Démász szakemberei az egyes villamos hálózati eszközök funkcióját ismertetik meg a KNPI szakembereivel.

A kétféle szakértelem összehangolásával már együtt tudják megalkotni a jövő biztonságos hálózati eszközeit.

A halálos áramütés akkor éri a madarakat, amikor az oszlopra ülő madár két vezetéket, illetve egy vezetéket és egy földelt oszlopelemet (például kereszttartó kart) egyidejűleg megérint.

Ilyenkor a testén halad keresztül az áram, aminek következtében azonnal elpusztul, vagy súlyos sérülést szenved. Elsősorban ragadozómadarak, fehér gólyák, szalakóták, varjúfélék esnek áldozatul, de kis testű énekesmadarak is gyakran lelik így halálukat.

A fiatal madarak, mint például a nyár derekán kirepülő gólyafiókák, fokozott veszélynek vannak kitéve, mivel repülési képességük még nem stabil, és leszálláskor az oszlopon ügyetlenkedve könnyen zárhatják szárnyukkal az áramkört.

Fokozott veszélyt jelentenek a táplálkozóhelyek mellett húzódó vezetékszakaszok, mint amilyen a kecskeméti hulladéklerakó és a mellette lévő kaszáló.

Országos probléma, hogy tömegesen pusztulnak madarak a középfeszültségű elektromos hálózatokon
Fotó: baon.hu / Kiss Mónika

 

További madárvédelmi intézkedések szükségességét hangsúlyozzák a középfeszültségű vezetékek által okozott természeti károk egyre intenzívebb felméréseinek eredményei. Augusztus 11-én például öt áramütést szenvedett gólyáról érkezett lakossági bejelentés a KNPI-hez. Az Igazgatóság szakemberei azonnal a helyszínre siettek, mivel a bejelentő szerint két példány még életben volt.

2021. augusztus 24-ig 26 elhullott fehér gólya tetemét gyűjtötték be, találtak négy, még életben lévő, de áramütéstől súlyosan sérült példányt, továbbá egy védett vörös vércse, egy védett egerészölyv és egy fokozottan védett szalakóta tetemét.

Az MVM Démász és a KNPI sürgős egyeztetését követően gyors döntés született a Kecskeméti Regionális Hulladéklerakó közelében történt gólyapusztulás megismétlődésének elkerülésére. Ennek eredményeként

az MVM Démász Áramhálózati Kft. – közel 20 millió forint ráfordításával – azonnal hozzákezdett az érintett hálózat burkolt szabadvezetékre történő átalakításához. A munkálatok befejezése 2021. októberre várható.

Az MVM Démász arról is tájékoztatta a KNPI-t, hogy saját kezdeményezésre haladéktalanul hozzákezd a működési területén lévő másik három hulladéklerakó (Felgyő, Szeged, Vaskút) közelében futó, további pusztulásveszélyt jelentő villamosenergia-hálózat madarak számára is biztonságos átalakításához.

Az áramszolgáltató az elmúlt években több rövidebb szakaszon már végzett madárbarát beavatkozásokat, ugyanakkor még sok, a fent nevezetthez hasonló veszélyes szakasz vár átalakításra.

Lakossági felhívás

Aki áramütött madarat talál, fotózza le a tetemet és az oszlop fejszerkezetét, rögzítse a GPS-koordinátákat (okostelefonnal és Google Maps-szel ez ma már nem okoz nehézséget), és az adatokat küldje el a területileg illetékes nemzetipark-igazgatóságnak (a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság esetében a [email protected] e-mail-címre).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!