Bulvár-celeb

2021.07.26. 05:30

Felfoghatatlan! Elesett és meghalt egy 26 éves kismama a salgótarjáni kórházban

Meghalt egy 26 éves kismama a salgótarjáni kórházban. Egy vizsgálatra ment be, ott esett el. A nő testvére szerint a személyzet magára hagyta a húgát.

Forrás: Shutterstock

A balesetben a fiatal nő olyan szerencsétlenül ütötte be a fejét, hogy a helyszínen életét vesztette.

A nógrádi hírportál megkereste az üggyel kapcsolatban az intézményt, de csak annyit tudtak meg, hogy vizsgálják az eset körülményeit, így arról még nem tudnak nyilatkozni. Az ügy lezárását követően, amint tisztázódnak a haláleset okai, tájékoztatást ígértek – írja a nool.hu.

– A halálesettel kapcsolatban a Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított a kórház bejelentésére közigazgatási hatósági eljárást a körülmények tisztázása érdekében. Pénteken azonban egy alapkeletkezett feljelentés alapján

a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya már büntetőeljárást indított szakértők bevonásával.

A nyomozás érdekeire való tekintettel további információt nem áll módunkban adni – közölte Király-Kollár Ramóna, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Az áldozat nővére egy nyilvános Facebook-bejegyzésben fakadt ki a történtek miatt: „Persze, hogy hiányos a hír! Azt nem írták oda, hogy csengetett a húgom, de nem ment be hozzá senki” – írta a testvér, hozzátéve, hogy azt mondták a sérült húgának, menjen, s szóljon személyesen.

A Blikk megkereste a hozzátartozót, hogy megtudjon részleteket, de azt a választ kapták, hogy a rendőrségi vizsgálat végéig nem akar nyilatkozni a család.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!