2021.03.14. 16:00
Hétfőn a legtöbb helyen már előbújhat a nap
Ezzel együtt délkeleten még lehet számítani esőre.
Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak a hajnali óráktól kezd el északnyugat, nyugat felől szakadozni, vékonyodni a felhőzet, és
hétfőn a gomolyfelhő-képződés mellett a legtöbb helyen hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap.
A Tiszántúlon ezzel szemben akár egész nap borult maradhat az idő. A hullámzó front csapadékzónája vasárnap fokozatosan délkelet felé helyeződik, éjszaka főként az Alföldön eshet, majd hétfőn napközben a csapadék egyre inkább a keleti határvidékre szorul vissza. A délkeleti tájakon jelentősebb eső hullhat. Máshol legfeljebb néhol alakulhat ki zápor, a hegyekben esetleg hózápor.
Az északnyugati, északi szelet ma főként a Dunántúlon, éjszakától viszont már egyre nagyobb területen kísérhetik erős lökések. Hétfő estére általában veszít erejéből a légmozgás.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jobbára 0 és +5 fok között alakul, de néhol gyenge fagy is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn az ország nagy részén 8 és 12 fok között várható, de a tartósabban felhős Tiszántúlon pár fokkal hűvösebb lesz.