Versenyképesség

2022.12.09. 15:17

Magyarország az elektromos autóipari átállás világbajnokává válhat (videó)

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a német tulajdonú Hechinger Kft. műhelyének és raktárának átadásán arról számolt be, hogy az autó-, gép-, építő- és orvostechnikai ipar számára elektronikai részegységeket gyártó vállalat 1,4 milliárd forintos beruházását az állam 276 millió forinttal támogatta, így hozzájárulva hetven új munkahely létrehozásához – adta hírül az MTI.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a német tulajdonú Hechinger Kft. műhelyének és raktárának átadásán

Forrás: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Fotó: Borsos Mátyás

„Magyarország időben és jól reagált az autóipari forradalomra, így mára az elektromos átállás Európa-bajnokává vált, és jó esélye van ezt megfejelni egy világbajnoki címmel is” – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tiszakécskén. 

Beszédében leszögezte, hogy az elmúlt három év két óriási, mindent a feje tetejére állító válságról szólt világszerte: „Ma a nemzetközi viszonyokban, értve ezalatt a világpolitikát és a világgazdaságot is, az összevisszaság és a bizonytalanság ural mindent.”

 

Rámutatott, hogy ez sem tudta megakasztani a globális autóipari forradalmat. „Az elektromos átállás egyirányú utca, amelybe már mindenki belehajtott”  – fogalmazott a tárcavezető.

Ennek érzékeltetésére hangsúlyozta, hogy tavaly duplájára nőtt az eladott elektromos autók száma, és elérte a hatmilliót, idén pedig meghaladja a tízmilliót. Mint közölte, friss előrejelzések szerint 2030-ra az újonnan eladott autóknak már nagyjából a 60 százaléka elektromos lesz a világon.

Szijjártó Péter kiemelte: „Magyarország erre a jelenségre időben, gyorsan és jól is reagált, ezért az elektromos autóipari átállás Európa-bajnokai vagyunk, és jó esélyünk van arra, hogy ezt még egy világbajnoki címmel is megfejeljük.”

Üdvözölte, hogy hazánk ma már a világ harmadik legnagyobb elektromosakkumulátor-gyártója, ez lett az első számú magyar exportcikk, és a szektor legnagyobb beruházásai még csak a következő években készülnek majd el. A miniszter kijelentette, hogy a mostanihoz hasonló beruházások növelik az autóipar teljesítményét, amely idén eddig körülbelül 23 százalékkal bővült, termelési értéke szeptember végére elérte a 8700 milliárd forintot. 

Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy nincs sikeres autóipar magas színvonalú, nagy biztonsággal gyártani képes beszállítói háttér nélkül, ezért is fontos a Hechinger Kft. kapacitásbővítése. A folyamatos fejlesztések reményt adnak arra, hogy a gazdaság továbbra is növekedési pályán tudjon maradni, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy hazánk kivétel lehessen az ukrajnai háború és a szankciós intézkedések miatti európai recesszióból.

„Minél több beruházás jön létre Magyarországon, annál nagyobb a sanszunk arra, hogy mi ebből a recesszióból kimaradjunk” – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában