Új üzem épül

2022.10.18. 13:44

Letették az alapkövét az idei év harmadik legnagyobb beruházásának (videó)

Letették az alapkövét az év harmadik legnagyobb magyarországi beruházásnak, amelynek keretében 300 milliárd forint értékben épít üzemet a dél-koreai W-Scope Nyíregyházán - jelentette be kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Nyíregyházán.

Letették az alapkövét az év harmadik legnagyobb magyarországi beruházásnak

Forrás: Facebook/Szijjártó Péter

Fotó: Borsos Mátyás

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be az alapkőletételi ünnepségen, hogy a dél-koreai W-Scope hazánkban nyitja meg az első európai üzemét, amelyben évente 1,2 milliárd négyzetméternyi elektromos autók akkumulátorához használt szeparátorfilmet fognak előállítani és ezzel 1200 új munkahely jön létre Nyíregyházán.

Hozzátette: a beruházáshoz nyújtott állami támogatás mértékét az Európai Bizottság előtt zajló notifikációs folyamat lezárását követően hozzák majd nyilvánosságra.

Szijjártó Péter beszédében aláhúzta, hogy az európai gazdaságot az elmúlt években két mélyütés is érte, legutóbb az ukrajnai háború kirobbanása, amelynek súlyos következményei vannak, ugyanis a kontinens versenyképessége az orosz nyersanyagokra és a fejlett európai technológiára épült, de ezen együttműködés szálait mára gyakorlatilag mind elvágták.

"Azt is látjuk, hogy a szankciós politika megbukott, ennek hatásai Európában sajnos túlságosan élénken is érzékelhetők, elég csak az egekbe szökő energiaárakról vagy a korábban nem látott mértékű inflációról beszélni" 

- fogalmazott.

"Az európai gazdaság rohamléptekkel halad a recesszió felé, ebben a helyzetben Magyarországnak nem lehet más a célkitűzése, minthogy kimaradjunk belőle" - szögezte le, hozzátéve, hogy ehhez a gazdasági növekedés fenntartására, jelentős beruházásokra van szükség.

A miniszter üdvözölte, hogy 

az országában idén is megdőlt a beruházási rekord, ami annak köszönhető, hogy Magyarország a legnagyobb nyugati és a legerősebb keleti cégek találkozási pontjává vált a legmeghatározóbb világgazdasági folyamatban, az autóipari forradalomban.

Rámutatott, hogy Németországon és Kínán kívül egyedül Magyarországon van mind a három prémium német autómárkának gyártóbázisa, miközben hazánk jelenleg a világ harmadik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártó kapacitásával rendelkezik, míg az exportban a ranglista ötödik helyén áll.

Fontosnak nevezte, hogy Magyarországon Európában párját ritkító politikai stabilitás uralkodik, itt kell fizetni a legalacsonyabb adókat, továbbá nem alkalmaznak semmi diszkriminációt nemzetiség alapján a beruházó vállalatok között.

"Magyarország a keleti és a nyugati gazdaság találkozási pontjává vált. Ez a legjobb recept arra, hogy elkerüljük az európai recessziót" - hangsúlyozta.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy 

a dél-koreai vállalatok mára a harmadik legnagyobb beruházói közösséget alkotják az országban, és 2019-ben és 2021-ben is a kelet-ázsiai országból érkezett a legtöbb beruházás.

Tájékoztatása szerint a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly érte el először az ötmilliárd dollárt és ezzel rekordot döntött, ráadásul a volumene idén további 17 százalékkal bővült, így újabb éves csúcs várható. Mint mondta, ez is mutatja, hogy rendkívül sikeres a keleti nyitás stratégiája, ahogyan az is, hogy 2010 óta 49 százalékkal nőtt Magyarország kereskedelmi forgalma a tőle keletre eső világgal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában