Háttal a valóságnak

2022.04.26. 06:56

Még nem józanodott ki a baloldal

A baloldal ott folytatja az Orbán-kormány támadását, ahol abba sem hagyta. Hiába mondják, hogy megszorításokra kell készülnie a lakosságnak, ez nem igaz. Az ágazati különadókkal pedig úgy riogatnak, hogy azokról nem született döntés, nem beszélve arról, hogy azok kivetése miatt 2010 után sem hagyták el a külföldi cégek Magyarországot. Sőt mára hazánk lett az egyik legkedveltebb befektetési célpont.

Úgy tűnik, az április 3-i hatalmas választási vereség sem józanította ki a baloldalt. Ott folytatják, ahol eddig, nem változtatott a politikai irányon a sokadik bukásuk. 

Az Orbán-kormány több képviselője világossá tette az elmúlt napokban, hogy amint 2010 után soha, úgy ezt követően sem kell a lakosságnak megszorításoktól tartania – írja a Magyar Nemzet.

A magyar emberek bölcsen döntöttek, amikor a Fideszre szavaztak, ezért nem lesznek megszorítások

– mondta Orbán Balázs, a Miniszterelnökség politikai igazgatója. 

A baloldal és a kormánnyal korántsem szimpatizáló szakértők most arról kezdtek beszélni, hogy ha lesznek szektorális különadók, azok is megszorításoknak számítanak.

Különadókról egyelőre nem tárgyalt a kabinet, de nem zárható ki, hogy lesznek ilyenek

– nyilatkozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi kormányinfón. 

Emlékezetes, az Orbán-kormány 2010 után nem a lakosság megsarcolásával, hanem a közteherviselés kiegyensúlyozásával segítette elő az államháztartás rendbetételét. Ilyen a 2010 előtti balliberális kormányzás ideje alatt soha nem fordult elő, akkor kizárólag a lakosságot és a magyar vállalkozásokat érintették az elvonások.

Az Orbán-kormány politikai ellenfelei 2010 után egymást túlkiabálva tiltakoztak az ágazati különadók ellen. Arról beszéltek lépten-nyomon, hogy a vállalatok tönkremennek, elmaradnak a fejlesztések, tömeges elbocsátások lesznek, és cégek sokasága hagyja el az országot, új befektetők pedig kisatírozzák a térképükről Magyarországot.

Ezt a szöveget hangoztatták egyébként a rezsicsökkentés bevezetésekor is. Sem ez utóbbi, sem az előbbi kapcsán nem lett igazuk. A kabinet a különadókkal, az adórendszer átalakításával, a foglalkoztatás bővítésével, a munkanélküliség leszorításával, a beruházások ösztönzésével, valamint a növekedés felpörgetésével rendbe tette a magyar gazdaságot, és létrehozta az egyensúlyt a pénzügyekben.

Az egymás után negyedik alkalommal kétharmados választási győzelmet arató Orbán-kormány előtt nem kis feladat áll. A kabinet 2010-ben sem volt könnyű helyzetben, igaz, a két időszakot nem feltétlenül érdemes összehasonlítani. Ahogy Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke fogalmazott a Magyar Nemzetnek:

2010-ben rettenetes pénzügyi teher volt az országon, dőlt össze minden. Ott voltunk, ahol a görögök, lényegé­ben sok remény nem volt arra, hogy talpra álljunk. Végül azonban sikerült.

Mindehhez hozzá lehet tenni, hogy az akkori állapotot a balliberális kormányzás kudarca és az azt tetéző nemzetközi pénzügyi válság idézte elő. Most hazánk sokkal jobb helyzetben van, a befektetők bíznak az országban, stabil alapokon áll az államadósság finanszírozása, miközben számos területen az unió élmezőnyébe kerültünk.

Mit mond most a baloldal? A különadó nem jó, sőt „barbár megoldás”, azt a lakosság fizeti meg, a kormány hazudott, a családokon veri majd el a port – mondják megint, ahogy tették korábban is. Ráadásul úgy, hogy mindezekről még semmilyen döntés nem született.

Ha a tényeknél maradunk, akkor érdemes felidézni, hogy a korábbi ágazati adók ellenére Magyarország a világ tíz legjobb befektetési célországa közé került, régiós szinten pedig két kategóriában is megszerezte az első helyet. 

Nem mellékesen pedig amíg Szlovákia 2006-ban, a baloldali kormányzás idején megelőzte Magyarországot a relatív fejlettséget tekintve, 2018-ra Magyarország visszaelőzte Szlovákiát, tavaly pedig az 1986 óta uniós tagállam Portugáliát is lehagytuk. Ráadásként növeltük Romániával szembeni előnyünket, ugyanis három százalékponttal magasabb pozícióban áll a magyar fejlettségi szint.

Borítókép: Illusztrációfotó / Magyar Nemzet / Havran Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában