Kedvező döntés

2021.12.31. 16:13

A kis és közepes agrárvállalkozások is élhetnek a rezsicsökkentés lehetőségével

A mezőgazdaságban mintegy 104 ezer, az élelmiszer-feldolgozás területén több mint 3100 vállalkozás tartozik ebbe a körbe.

Közel száztízezer mezőgazdasági és élelmiszer-feldolgozó vállalkozás számára is elérhetővé vált a rezsicsökkentett energiaár, miután az európai energiaválság hatásainak tompítása érdekében a kormány a lakosság mellett a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak is lehetővé tette a villamosenergia rezsicsökkentést - jelentette be Nagy István agrárminiszter pénteken.

A tárcavezető megerősítette, hogy 

a kormány számára kiemelten fontos, hogy a hazai élelmiszerellátáson belül minél nagyobb arányban jelenjenek meg a Magyarországon előállított élelmiszerek. A villamosenergia rezsicsökkentés az e téren már elért eredmények megőrzését és további előmozdítását biztosíthatja 

- tette hozzá.

 

Nagy István a mezőgazdaságban és az élelmiszer-feldolgozás területén működő vállalkozások számára kedvező változást tartalmazó kormányrendelet részleteit kifejtve elmondta, hogy 

a most biztosított lehetőséggel a legfeljebb 10 főt foglalkoztató és 4 milliárd forintnál alacsonyabb éves nettó árbevétellel vagy mérlegfőösszeggel rendelkező mezőgazdasági és élelmiszeripari kis- és középvállalkozások is élhetnek. 

A mezőgazdaságban mintegy 104 ezer, az élelmiszer-feldolgozás területén több mint 3100 vállalkozás tartozik ebbe a körbe.

 

A miniszter jelezte: a villamosenergia rezsicsökkentésre jogosult vállalkozások az egyetemes szolgáltatóval határozott idejű, legfeljebb 2022. június 30-ig tartó villamosenergia vásárlási szerződést köthetnek. A kormányrendelet pontosan meghatározza a meglévő villamosenergia vásárlási szerződések megszűnésének, valamint az új, egyetemes szolgáltatóval kötendő szerződések szabályait.

 

A zökkenőmentes átállás érdekében érdemes minél hamarabb megtenni a szükséges lépéseket a meglévő szerződések megszüntetése érdekében, és jelezni az igényt az egyetemes szolgáltatónak - hívta fel a figyelmet a közleményben Nagy István.

Borítókép: illusztráció

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában