Ország-világ

2021.11.16. 06:18

A taxisok egyelőre hiába várnak tarifaemelésre

A főváros vezetése szerint viszont a veszélyhelyzeti jogszabály nem teszi lehetővé semmilyen, önkormányzat által meghatározott díj emelését.

Budapest, 2021. július 29. Sárga színre festett taxi gépkocsik sora vár utasra a főváros I. kerületében, a Batthyány téren lévő „drosztjukon”. Távolabb a Magyar Országgyűlés (Parlament) épülete a belvárosi Duna-parton, amely Steindl Imre tervei szerint épült 1885-1904-ig és ma az Épített Világörökség része 1987-től.

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Jászai Csaba

A taxis szervezetek szerint egy minimum 18 százalékos azonnali tarifaemelés lenne indokolt, ám a főváros vezetése szerint a veszélyhelyzeti jogszabály nem teszi lehetővé semmilyen, önkormányzat által meghatározott díj emelését – írta keddi lapszámában a Világgazdaság.

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke a lapnak elmondta, hogy a hivatkozott kormányrendelet jogértelmezésében vita van a felek között, ezért indítványozták, hogy kérjenek közösen állásfoglalást a kormányhivataltól.

Jelezte, hogy január 1-jéig nem lát esélyt a tarifakorrekcióra, de addig is a felek létrehoznak két munkabizottságot, amelyeknek a részletek pontos kidolgozása lesz a feladatuk.

Közölte azt is, hogy a fővárosi vezetőknek átadtak egy háttéranyagot, amely évekre visszamenően tartalmazza a taxisok költségeinek változását, és amely alapján minimum 18 százalékos tarifaemelést tartanak indokoltnak. A lap ugyanakkor megjegyzi, hogy Metál Zoltán korábban a Világgazdaságnak arról beszélt, hogy 30 százalékkal szeretnék emelni a jelenlegi, 2018 óta alkalmazott árakat.

A lap megkeresésére a főváros megerősítette azt az álláspontját, hogy a hatályos kormányrendelet értelmében semmilyen, önkormányzat által meghatározott díj nem emelhető. Hozzátették, hogy a városvezetés és a taxis szervezetek között a díjemelésről szóló tárgyalások folyamatban vannak, csak azok lezárultával tájékoztatnak majd az eredményekről.

Borítókép: Sárga színre festett taxi gépkocsik sora vár utasra a főváros I. kerületében, a Batthyány téren lévő „drosztjukon” 2021. július 29-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!