2021.11.05. 22:50
1600 kilométernyi kerékpárút épült az országban
A kormány az elmúlt években jelentős energiát és pénzt fektetett kerékpárutak építésébe, eddig 1600 kilométernyi ilyen fejlesztés valósult meg Magyarországon – mondta Palkovics László pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírgyulajban.

Seszták Oszkár, a megyei közgyûlés elnöke, Simon Miklós, a térség fideszes országgyûlési képviselõje, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Becsei György Nyírgyulaj polgármestere és Máté Antal, Nyírbátor polgármestere (b-j) a Nyírgyulajt Nyírbátorral összekötõ, több mint hat kilométer hosszú kerékpárút átadásán Nyírgyulajban 2021. november 5-én.
Forrás: MTI
Fotó: Balázs Attila
Az innovációs és technológiai miniszter a községet és Nyírbátort összekötő, több mint hat kilométer hosszú kerékpárút ünnepélyes átadásán arról beszélt,
Európában a hollandok és a dánok után Magyarország a harmadik leginkább bicikliző nemzet, köszönhetően annak, hogy az ehhez szükséges infrastruktúrát és feltételrendszert a kabinet biztosítja.
Jelezte, az építések mellett fontos feladat az utak karbantartása is, hiszen csak így lehet megfelelő körülmények között és biztonságosan kerékpározni a kiépített kerékpárutakon.
A tárcavezető elmondta,
a kabinet másik fontos feladata a kerékpározás támogatása, ezért egymilliárd forint forrásból elektromos kerékpár vásárlásához nyújt segítséget.
Ez a program olyan jól sikerült, hogy már összesen hatezer elektromos kerékpárt vásárolhattak meg a pályázók – tette hozzá a miniszter. Szavai szerint a most átadott bicikliút jó példa arra, hogyan tud két település egymással együttműködni egy hasznos cél érdekében.
Simon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszédében hangsúlyozta, Nyírgyulajban több mint másfél milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg az elmúlt években.
„Minden olyan fejlesztési igény, ami a térség településeit élhetőbbé teszi, megpróbáljuk a zászlónkra tűzni, és végrehajtani, ami sok esetben sikerül is”
– fogalmazott a képviselő. Simon Miklós megjegyezte, választókerületében 2014-től kezdve az első építési fázisban 19 projektben 66 kilométer kerékpárút épült 5,7 milliárd forint beruházással, 2018 óta pedig tíz projektben, 30 kilométer hosszban 3,6 milliárd forintból folytatódtak a építkezések.
Becsei György, Nyírgyulaj független polgármestere elmondta, a Nyírbátor-Nyírgyulaj kerékpárút megépítését közel 421 millió forint uniós és költségvetési forrásból finanszírozták.
Borítókép: Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke, Simon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Becsei György Nyírgyulaj polgármestere és Máté Antal, Nyírbátor polgármestere (b-j) a Nyírgyulajt Nyírbátorral összekötő, több mint hat kilométer hosszú kerékpárút átadásán Nyírgyulajban 2021. november 5-én.