2021.06.16. 10:14
Szijjártó: töretlen a beruházások lendülete Magyarországon (videó)
Idén minden eddiginél több forrást, összesen 182 milliárd forintot biztosít a kormány a kutatásfejlesztési és innovációs pályázatokra – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a japán DMG MORI és a német HEITEC szoftverfejlesztő vállalat beruházás-bejelentő sajtótájékoztatóján szerdán, Budapesten.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a DMG MORI HEITEC Digital Kft. beruházásbejelentésén a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. június 16-án. A 4 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 1 milliárd forintos támogatást biztosít, különös tekintettel arra, hogy 55 új, magas hozzáadott értékû kutatásfejlesztéshez kapcsolódó munkahely jön létre.
Forrás: MTI
Fotó: Szigetváry Zsolt
A miniszter a tárca közleménye szerint kiemelte, hogy
Magyarországon a beruházások lendülete töretlen,
amin belül a kutatás-fejlesztésre alapuló befektetések egyre nagyobb részarányt képviselnek, ami egy kifejezetten kedvező előrejelzés a magyar gazdasági folyamatokra nézve.
„Ahol az új korszak technológiai megoldásait kifejlesztik, odakerülnek az új korszaknak a gazdasági és termelő kapacitásai is. Tehát a kutatás-fejlesztési beruházások növekedése egyértelműen újabb beruházások Magyarországra érkezését vetíti előre”
– mondta el miniszter.
Hozzátette: egyetlen év alatt megduplázódott a magyar külkereskedelmi többlet, ami az idei év első négy hónapjában már 3 milliárd eurós pluszt mutat.
„Mindez nem lenne lehetséges, hogy ha a beruházási kedv alább hagyna, de úgy néz ki, hogy a beruházások lendülete töretlen”
– közölte.
A Budapesten megvalósuló legújabb beruházásról szólva elmondta, hogy a mai nappal ismét egy kifejezetten kutatásfejlesztésre fókuszáló beruházás valósul meg az országban. A japán-német hátterű DMG MORI és HEITEC közös vállalkozásával egy magyar kutatóközpont jön létre Budapesten a XI. kerületben. A 4 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 1 milliárd forintos támogatást biztosít, különös tekintettel arra, hogy 55 új, magas hozzáadott értékű kutatásfejlesztéshez kapcsolódó munkahely jön létre.
„Olyan szoftverek fejlesztésére kerül sor, amelyek a szerszámgépgyártást a kezdeti fázistól egészen a végéig digitalizálják”
– mondta el a miniszter.
Hozzátette: a DMG MORI HEITEC magyarországi tevékenységének bővítése azért is jelentős nemzetgazdasági szempontból, mert a vállalat 100 százalékos exporthányaddal dolgozik, tehát az itt előállított kutatásfejlesztési eredmények egészét külföldön értékesítik, ami nagyban hozzájárul a magyar export teljesítményéhez.
Szijjártó Péter felhívta a figyelmet, hogy a kormány célja egyértelmű:
„Az év végére 5,5 százalékos gazdasági növekedést akarunk elérni, hogy a világjárvány legnagyobb terheit viselő családok számára visszaadjuk az idei esztendőben befizetett személyi jövedelemadót, ami egy óriási lendületet adhat a jövő év elején, nemcsak a családi költségvetéseknek, hanem az egész magyar gazdaságnak.”
Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a DMG MORI HEITEC Digital Kft. beruházásbejelentésén a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. június 16-án
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten