2021.04.21. 09:40
Új, a fővárost délről elkerülő teherszállító vasútvonal épülhet
Megjelent a Budapestet délről elkerülő teherszállító vasútvonal megvalósíthatósági tanulmányának pályázati felhívása a Közbeszerzési Értesítőben.
A döntés-előkészítő dokumentumban Győrtől Ceglédig kell kijelölni a létesítmény nyomvonalát – írta a Magyar Nemzet.
A tenderkiírás szerint a V0-s teherforgalmi vasútvonal előkészítéséről szóló fejlesztés célja, hogy Magyarország és a Kárpát-medence északnyugat–délkeleti vasúti szűk keresztmetszetét jelentő budapesti Déli vasúti összekötő híd tehermentesítésére egy fővárost elkerülő új, a Dunát keresztező országos közforgalmú, egybefüggő és villamosított vasúti kapcsolat létesüljön, amelyen a szerelvények óránként 120–160 kilométeres sebességgel közlekedhetnek.
A Magyar Nemzet cikke emlékeztet, hogy a V0-s létrehozása már a 2010-es évek elején felmerült. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) koordinációjában működő V0 Konzorcium 2012-ben elkészítette a vasúti körgyűrű megvalósíthatósági tanulmányát, amelyben hat lehetséges nyomvonalat vizsgálták meg. A finanszírozás hiánya miatt azonban a tervekből akkor nem lett semmi.
A vasúti körgyűrű megvalósításáról azután született kormánydöntés és jelent meg az előkészítést célzó pályázat, hogy az Európai Bizottság tavaly decemberben közzétett Fenntartható és intelligens mobilitási stratégiájában a vasúti teherszállítás teljesítményének megduplázását irányozta elő 2050-re, és a fejlesztések mellé az uniós program forrást is társít.