április 15-ig

2021.03.16. 18:00

Postán is kérhető az szja-bevallási tervezet

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több mint 5,4 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét, amely elérhető és jóváhagyható elektronikusan, aki nem rendelkezik a szükséges KAÜ-azonosítóval április 15. éjfélig kérheti a tervezet postázását – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Akinek nincs KAÜ-azonosítója (ügyfélkapuja, elektronikus személyi igazolványa, telefonos azonosítója), annak április 30-ig postázzák a tervezetet, az 1+1 százalékos rendelkezőnyilatkozatot és a válaszborítékot együtt.

Az adóbevalláshoz segítséget kapnak az egyéni vállalkozók, őstermelők, áfás magánszemélyek is.

Az utóbbi években a személyi jövedelemadózás rendszere jelentősen átalakult. Ennek elsősorban az volt a célja, hogy a magánembereknek a lehető legegyszerűbben készüljön el az szja-bevallásuk. A rendszer évek óta sikeresen betölti ezt a szerepet, egyúttal a digitalizáció elterjedéséről is érdekes adattal szolgál: a NAV információi szerint jelenleg már több mint 4,2 millióan rendelkeznek elektronikus tárhellyel.

A NAV honlapjáról már most elérhetők a bevallási tervezetek. Az eSZJA-portálon keresztül a KAÜ-azonosítóval rendelkezők számítógépen, de akár okostelefonon vagy tableten is megtekinthetik, és ha szükséges, szerkeszthetik is az szja-bevallás tervezetét. Aki egyetért a dokumentum adataival, annak nincs további teendője, május 20-ai hatállyal a tervezet a kiajánlott adatokkal érvényes szja-bevallássá válik.

Kitértek arra is: az szja szerint adózó egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek, és az áfafizetésre kötelezetteknek a tevékenységükből származó jövedelmi, illetve az adóhivatali nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal kell kiegészíteniük bevallási tervezetüket. Nekik továbbra is önállóan kell benyújtaniuk a bevallást, hiszen a számukra készített tervezetek nem válnak automatikusan bevallássá, de segítségül szolgálnak annak elkészítéséhez.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!