Ország-világ

2021.03.29. 06:21

Megalapozatlanok a baloldali pártok lakáspolitikai ígéretei

Szakértők szerint nem megvalósíthatók a baloldali pártok lakáspolitikai ígéretei: a szociális bérlakás mint kategória nem életképes, egy lakásügynökség pedig ugyanazokkal a problémákkal küzdene, mint a jelenlegi önkormányzati ingatlankezelők. Megoldást jelenthet olyan apartmanházak létrehozása, ahova néhány éves időtartamra fiatalok önállóan vagy másokkal közösen beköltözhetnének.

A szociális bérlakás kategóriája nem életképes, így a baloldali összefogás pártjai által hangoztatott lakáspolitikai kampányígéretek is megalapozatlanok – fogalmazott László Tamás építész, a Fidesz korábbi országgyűlési képviselője és Budapest XV. kerületének volt polgármestere a Magyar Nemzet kérdésére. A szakember arra reagált, hogy a baloldali összefogás pártjai egymásra licitálnak, ami a lakáspolitikai ígéreteket illeti.

Az albérletpiac ellensúlyozására és az önálló lakhatás támogatására a Momentum települési lakástársaságokat ígér, valamint olyan programot, amely a városi foghíjtelkeken áfaelengedéssel ösztönözné a bérlakásépítést. A Jobbik programjában új bérlakásrendszer és lakáspolitikai program szerepel, Karácsony Gergely főpolgármester pedig nonprofit lakásépítéssel és a magántulajdonosok bevonásával növelné a fővárosi bérlakásállományt, és 2027-ig 2500 lakást juttatna a rászorulóknak.

László Tamás szerint egy fővárosi lakásügynökség létrehozása – amely a bérlakásokat kezelné és adná ki – ugyanazokkal a nehézségekkel és átláthatatlansággal járna, mint ami jelenleg az önkormányzati ingatlankezelőkre jellemző,

ráadásul a magántulajdonosokat nagyon nehéz lenne meggyőzni arról, hogy egy szociális bérlakásrendszer számára bocsássák rendelkezésükre a lakásukat. Rámutatott, hogy egy fővárosi kerületnek évente 120–150 millió forint mínuszt jelenthetnek az önkormányzati lakások bérlői által felhalmozott tartozások.

A bérleti díjak mellett a rezsitartozások megfizetésére is az önkormányzatot kötelezi a jogszabály, ha a bérlő nem fizet.

László Tamás úgy véli: a baloldali pártok kampányaiban szereplő bérlakásépítési ígéretek nem megvalósíthatók, mivel önkormányzati vagy állami szinten ez abszolút veszteséges.

„Budapesten négyzetméterenként 600–700 ezer forinttól indul a lakások építési költsége, amelyhez később hozzáadódik a szintén egyre drágább fenntartás is”

– fogalmazott.

Az önkormányzatok feladata, hogy rendelkezzenek koncepcióval a tulajdonukban lévő bérlakásállomány fejlesztésére, a kormány szerepe a források biztosítása – nyilatkozta lapunknak Forgács István romaügyi szakértő azon baloldali vádakra reagálva, amelyek szerint a Fidesz politikája cserbenhagyta a lakhatási szegénységben élőket és kizárólag a középosztályt és a gazdagabbakat támogatja.

„Az elmúlt években a szegényebb sorból érkező családok között is voltak olyanok, akik élni tudtak a csokkal, és biztos, hogy lesznek olyan kevésbé tehetősek is, akik a lakásfelújítási támogatást is ki tudják használni. Amikor ez a támogatás szóba kerül, mindenki egyből a hatmillió forintos felújításra gondol, amelyből maximum hárommillió forintot támogat az állam. Pedig alacsonyabb összegek esetén is jár az 50 százalékos visszatérítés, bármennyit is fordít erre valaki” – mutatott rá, majd hozzátette:

„A Fidesz folyamatosan építkező szakpolitikát folytat. Várható, hogy ha véget ér a pandémia, 2022 után olyan elemekkel bővül a lakhatási és családtámogatásokat célzó vonal, amely az alsóbb társadalmi rétegeket is szélesebb körben segítheti.”

Forgács szerint Magyarországon az emberek többsége saját tulajdonú lakhatást szeretne bérlakás helyett, ezért olyan tervekre van szükség, amely a fiatalok számára abban nyújt segítséget, hogy képessé váljanak előteremteni a lakásvásárláshoz szükséges önerőt.

„A közösségi költségvetés apropóján hamarosan egy kisebb szakmai csoporttal közösen mi is eljuttatunk Karácsony Gergely főpolgármesterhez egy tervet, amely a harminc év alatti, munkába álló fiatalok életkezdését könnyíthetné meg. A projekt megvalósításának költsége töredéke a bérlakásépítésnek”

– mondta. Kifejtette, hogy a cél olyan apartmanházak létrehozása, ahova néhány éves időtartamra fiatalok önállóan vagy másokkal közösen beköltözhetnének.

„Mindez profitalapon működne, jóval az albérletpiaci árak alatt, amely lehetővé tenné, hogy az innen induló fiatalok ne »mamahotelben« lakjanak, hanem a saját életüket éljék, valamint a saját albérlet vagy saját lakás finanszírozására is felkészüljenek. Akár a kormánnyal közösen is születhetnek ilyen projektek.”

A koncepció létjogosultságát László Tamás is megerősítette, aki szerint

a Fidesz–KDNP kormányának döntése nyomán a 25 éven aluli fiatalok 2022-től garantált szja-mentessége is erősíti a Forgács István által felvázolt programok sikerét,

mivel a jogszabály-módosításnak köszönhetően a fiatal munkavállalók könnyebben tudják összegyűjteni az első saját lakás megvásárlásához szükséges önerőt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!