Kamatdöntés

2021.03.23. 17:41

Matolcsy György: marad a kedvező finanszírozási helyzet

A kamatkondíciók változatlan szinten tartása azt jelenti, hogy a kedvező finanszírozási helyzetet továbbra is fenntartjuk – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a kamatdöntést követő sajtótájékoztatón kedden.

Kiemelte: az infláció megugrását átmenetinek ítéli meg a jegybank, az árak elszabadulására nem kell számítani.

Jövő év első negyedére a jegybanki célérték, 3 százalék közelében stabilizálódik az árak változása – jelezte Matolcsy György.

A jegybankelnök úgy fogalmazott, hogy „a stabil, kiegyensúlyozott és tervezhető infláció érdekünk”, és nem szabad hallgatni azokra a szirénhangokra, amelyek szerint „a deficit, az államadósság és az infláció nem számít”.

Matolcsy György rámutatott, hogy minden gazdasági-pénzügyi fordulathoz szükséges a vírus legyőzése, emellett meg kell őrizni az árstabilitást, és helyre kell állítani a gazdasági növekedést. E három feladat teljesítése esetén az elmúlt 100 év leggyorsabb gazdasági helyreállítására számíthat Magyarország, 2021-ben a GDP 4-6 százalékkal növekedhet – tette hozzá, utalva arra, hogy ezzel a 2019. végi teljesítmény helyreállítható lenne.

Az MNB elnöke szerint az üzleti szektor szereplőinek köszönhető az, hogy esélye van Magyarországnak visszatérni a fenntartható felzárkózási pályára. Azoknak a vállalatoknak, amelyek az elmúlt egy évben „otthonról is tettek be pénzt”, nem adták fel, és nem bocsátották el tömegével a munkavállalóikat – emelte ki.

A sajtótájékoztatón Virág Barnabás, a jegybank alelnöke elmondta, hogy a gazdaság újraindítását követően fellépő másodkörös hatások az inflációt tartósan emelhetik. Ezt a kockázatot az MNB el szeretné kerülni, ellenkező esetben azonban kész megtenni a szükséges lépéseket.

Kandrács Csaba alelnök azt hangsúlyozta, hogy a járvány harmadik hullámának idején a pénzügyi rendszer minden szereplője stabilan működik, kiszolgálják az ügyfelek igényeit. Kiemelte, hogy az önkéntes pénztárak 2020-ban 4 százalék feletti nettó hozamot értek el. Az alelnök előrevetítette, hogy áprilisban zöld ajánlást ad ki a jegybank a pénzintézeteknek.

Patai Mihály alelnök tájékoztatása szerint a Növekedési hitelprogram Hajrá keretében 30 ezer kis- és közepes vállalkozás 2000 milliárd forintnyi olcsó forráshoz jutott az elmúlt 11 hónapban. A nagyobb vállalatoknak szóló kötvényprogramon keresztül az első negyedévben 7 új kibocsátó 160 milliárd forintnyi forrást vont be a piacról, így 56-ra emelkedett a lehetőséggel élő társaságok száma.

Az alelnök arról is beszélt, hogy növekszik a készpénzállomány Magyarországon, de a tendencia beleilleszkedik a nemzetközi trendekbe, válság idején „ez egy természetes folyamat”.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!