Járvány

2021.03.10. 10:25

Már több mint 50 milliárd forint ágazati bértámogatást fizettek ki a vállalkozásoknak

A megítélt támogatások 99 százaléka, összesen mintegy 50 milliárd forint megérkezett a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került cégek számláira. Az ágazati bértámogatási programban eddig 117 ezer munkavállalójuk megtartásához kértek segítséget a járványhelyzetben tevékenységüket legalább részlegesen szüneteltetni kényszerülő vállalkozások – közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán.

Kifejtette: a kifizetések felgyorsítása érdekében a megítélt támogatások előleg formájában jutnak el a cégekhez. A hétfőtől hatályos veszélyhelyzeti intézkedésekkel párhuzamosan a támogatotti kör további szektorokkal bővült. A kormány ezzel újabb 100 ezer munkavállaló munkahelyének megvédését tette lehetővé. A bértámogatás esetükben már a márciusi bérekre is kérhető, egészen a hónap végéig – jelezte az államtitkár.

A programban a támogatott munkavállaló bérének felét térítik meg a mindenkori minimálbér másfélszereséig.

Az állam a járulékokat is elengedi, így a munkabér mintegy kétharmadát fedezi a vállalkozások talpon maradása, az álláshelyek megőrzése, a képzett szakemberek megtartása érdekében.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a vállalkozások 44 százaléka kis-, 31 százaléka mikro-, 19 százaléka közép- és 6 százaléka nagyvállalkozás.

A támogatottak csaknem 60 százaléka a vendéglátás, több mint 14 százaléka a szálláshely-szolgáltatás nemzetgazdasági ágban dolgozik.

A legtöbb munkavállalóra a fővárosban, Pest, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyékben kértek támogatást a vállalkozások.

Bodó Sándor hangsúlyozta: az Innovációs és Technológiai Minisztérium a járványhelyzetben is elsődleges feladataként kezeli a munkahelyek megtartását. Magyarország az elmúlt évtizedben nemzetközi összevetésben is kimagasló eredményeket ért el a foglalkoztatás bővítésében, a munkaalapú gazdaság kiépítésében. A kormány a Gazdaságvédelmi akcióterv intézkedéseivel több mint 1,6 millió hazai munkavállalón segített.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!