aggasztó

2021.03.10. 19:30

Madárinfluenza-vírust mutatott ki vadmadarakból a Nébih

A hazai baromfiállományban 2021. február 3. óta nem volt újabb megbetegedés.

Magas megbetegítő képességű madárinfluenza-vírust mutatott ki elhullott vadmadarakból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Csongrád-Csanád és Somogy megyében – tájékoztatott a hatóság a honlapján.

Azt írták: Csongrád-Csanádban két bütykös hattyúban a kórokozó H5N8 altípusát találták, amely 2020-ban és 2021-ben is megjelent Magyarországon. A Somogyban egy réti sasnál igazolt H5N5 altípus eddig itthon még nem fordult elő, de Európa több államában, köztük Romániában, Szlovákiában és Svédországban is okozott megbetegedést.

A Nébih utalt rá, hogy a hazai baromfiállományban 2021. február 3. óta nem volt újabb megbetegedés.

A madárinfluenza-mentes státuszt az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) előírásai szerint legkorábban 2021. május 23-án nyerheti vissza Magyarország – jelezték.

Hangsúlyozták, hogy ennek időpontját a vadmadár-esetek nem befolyásolják, ám továbbra is kiemelt kockázatot jelent, hogy a vándorló vadmadarak vonulási útvonalai Magyarországot is érintik.

„Éppen ezért a baromfiállományok védelme érdekében elengedhetetlen a zártan tartás, valamint a járványvédelmi előírások szigorú betartása” – mutattak rá.

Kiemelték, hogy az állatokat a vadon élő madaraktól védett, teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen kell etetni és itatni. A takarmányt és az almot szintén zárt, fedett helyen kell tartani és a tárolás során biztosítani kell, hogy ahhoz idegen fajú állat ne férjen hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!