Ország-világ

2021.03.22. 14:31

Kisiklott a BKV-s egyenruha-vásárlás

A tömegközlekedési vállalat a formaruha-ellátáson is kénytelen spórolni az idén, mi­után a főváros pénzhiányra hivatkozva erre nem biztosított pluszforrást.

Az eset azért is különös, mert a BKV alig három hónapja kötött több száz milliós szerződést a dolgozók egyedi szettjének leszállítására. Várhatóan április 1-jén kezdődik meg az új formaruhák kiszolgálása a BKV-nál – közölte a fővárosi cég a Világgazdaság érdeklődésére.

A tájékoztatásból az is kiderült, hogy

„ki nem védhető” pénzszűke miatt az idén nem a tervezett ruhamennyiséget osztják ki a munkatársaknak.

A tömegközlekedési vállalat mintegy nettó 754 millió forintért rendelt egyedi gyártású téli és nyári, női és férfiruházati termékeket 2020 végén, az erről szóló szerződést december 2-án írták alá. Az összegért – amelytől 30 százalékkal el lehet térni – 5500, a munkája közben az utasokkal közvetlen kapcsolatban álló dolgozó munkaruháját szállítja le a nyertes. A 2019 őszén megjelent közbeszerzési eljárásban a Fővárosi Kézműipari Közhasznú Kft. és az Erfo Közhasznú Nonprofit Kft. konzorciumának ajánlata győzött. Az adásvételi keretmegállapodást a felek négy évre kötötték, közös megegyezéssel további egy évvel meghosszabbítható.

A BKV az első 48 hónapra legfeljebb 584 millió forint értékben vállalt megrendelésleadási kötelezettséget, tehát 12 hónapra vetítve 146 millió forintért.

A fővárosi szintű forráshiány miatt azonban a 2021-es előzetes üzleti tervben erre a feladatra csak 129 millió forint áll rendelkezésre, ami a 2019-es bázisnak felel meg – emelte ki a lapnak a társaság.

A különbözet mindössze 17 millió forint, amiért ezek szerint a menedzsment sikertelenül lobbizott a városházánál. Egyúttal viszont arra a nézőpontra is felhívták a figyelmet, hogy mivel ezt az összeget az április–december közötti időszakban használja fel, így tulajdonképpen időarányosan 19,5 millió forinttal még többet is költ annál a 109,5 milliónál, amely a közbeszerzés értelmében erre az időszakra esne. Csakhogy a Világgazdaság információi szerint a tendencia egyértelmű, és a ruhapénz drasztikus mértékben olvad a BKV-nál:

2008–2013 között még 400 millió, 2015–2020 között pedig évente 161 millió forint jutott formaruhákra.

A mostani 129 milliós tételből az emelkedő árak miatt eleve kisebb mennyiségre futja, ráadásul a BKV-s keret a Budapesten szintén szolgáltató Volánbusz évi 400 és az ArrivaBus 329 milliós hasonló ráfordításánál is jóval kevesebb.

A rossz anyagi helyzet ismeretében nem meglepő, hogy a BKV – miután nem vezetett egyezségre a szakszervezetekkel folytatott tárgyalás – egyoldalú munkáltatói intézkedésként új formaruha-szabályozást vezetett be a múlt hónapban. Ennek az alapja egy pontrendszer, amely a próbaidősök részére 486, a formaruhával nem rendelkezők részére 1959, a formaruhával már rendelkezőknek pedig 789 pontot állapít meg 2021-re. Ezeket lehívva szerezhetik be az alkalmazottak az egyes ruhadarabokat. Mivel egy nadrág vagy egy szoknya értéke 546 pont, az ingeké és blúzoké 243 (ezekből maximum kettő jár), a pulóveré 304, a mellényé 282, a nyakkendőé 77, a télikabáté 894, az átmeneti kabáté pedig 840, egy dolgozónak átlagosan arra van lehetősége, hogy két inghez és egy nadrághoz jusson hozzá. A szakszervezetek kompromisszumos javaslata legalább két nadrág, négy ing és egy pulóver volt – írja a Világgazdaság.

„A rendelkezésre álló forrásainkat és a kiszolgálás alakulását folyamatosan vizsgáljuk, és amennyiben az megengedi, bővíteni fogjuk a lehetőségeket” – tájékoztatta a lapot a közlekedési vállalat.

Kollektív munkaügyi vita

Március 19-én a BKV szakszervezetei kollektív munkaügyi vitát kezdeményeztek a bértárgyalások mielőbbi eredményes lezárására. A szakszervezetek 6 százalékos bérfejlesztési és 10 százalékos cafeteriaemelési igénnyel léptek fel. Ha a kollektív munkaügyi vitában hét napon belül nem születik megegyezés, sztrájk kezdeményezhető. A BKV közleménye szerint a bértárgyaláson a közlekedési vállalat vezetése ígéretet tett, hogy folyamatosan keresni fogja a szükséges források bevonásának lehetőségét.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!