Településfásítási program

2021.03.03. 15:12

Elindult a tavaszi faültetési szezon

Balástyán elindult a tavaszi faültetési szezon – közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán.

A minisztérium a tavaly meghirdetett településfásítási programmal is hozzájárul ahhoz, hogy kisebb-nagyobb falvak, városok az eddiginél kellemesebb élőhelyet biztosítsanak az ott lakóknak – mondta az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára a Csongrád-Csanád megyei Balástyán a közlemény szerint.

Farkas Sándor a mintegy háromezer lakosú község által elnyert fák ültetésekor úgy fogalmazott, hogy a rendszerváltás óta nem volt Magyarországon a mostanihoz hasonló fásítási kezdeményezés.

A településfásítást a 2019-ben kezdődött Országfásítási Program részeként indította az agrártárca. A program célja kettős, egyrészt hozzájárul a 10 ezer főnél kisebb lélekszámú települések levegőminőségének és életkörülményeinek javításához, a zöldterületek bővüléséhez, másrészt a Vidékfejlesztési Programban rendelkezésre álló, az önkormányzatok számára is elérhető erdészeti támogatásokra is felhívja a figyelmet. A kormány célkitűzése, hogy az ország fával borított területét 27 százalékra növelje – olvasható a közleményben.

A 2020 nyarán indult Településfásítási Program közel ötszáz, tízezer lakosnál kisebb település számára biztosít együttesen 12 ezer darab sorfát. Ennek csaknem felét tavaly ősszel ültették el erdész szakemberek és a helyben lakók segítségével a települések, a többit idén tavasszal ültetik. A tavaszi faültetések sora Balástyán indul, és várhatóan április végén fejeződik be országszerte – ismertette az államtitkár.

Újvári László, Balástya polgármestere a település kegyeleti parkját jelölte ki a pályázaton elnyert 30 keskenylevelű kőris, fehér eper és kislevelű hárs ültetésének helyszínéül. Jelezte: a lakosság támogatását is élvező fásítást a jövőben is folytatni kívánják azért, hogy a jövő generációinak is vonzó helyszínt biztosítsanak – tájékoztatott az Agrárminisztérium közleménye.h

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!