2021.03.06. 15:32
Egy itt szerzett érem belépőt jelenthet a világ legnagyobb IT-cégeihez
A fiatalok legrangosabb informatikai világversenyének megszervezését a kormány 1,6 milliárd forinttal támogatta, ezzel is erősítve Magyarország szerepét az információtechnológiai szektorban – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára a tárca közleménye szerint.
Solymár Károly Balázs hozzátette: a 2023-as Nemzetközi Informatikai Diákolimpia szegedi megrendezésének kiemelkedő célkitűzése, hogy egyre több magyar fiatal számára tegye vonzóvá a digitális világot, ezzel ösztönözve őket arra, hogy informatikai felsőoktatási képzéseken szerezzenek diplomát, illetve ezen a területen helyezkedjenek el a munka világában.
Az informatikai diákolimpiát a Digitális Jólét Nonprofit Kft. szervezi, a helyszínt a Science Park területén a Szegedi Tudományegyetem, a rendezvény szakmai hátterét és a szervezéshez szükséges szakértőket pedig a Neumann Társaság biztosítja. Az eseményre csaknem száz országból érkeznek majd középiskolás diákok.
Az évente ismétlődő verseny nemcsak azonnali sikereket biztosít az érmeket szerző középiskolásoknak, hanem a hosszú távú karrierjükben is kulcsszerepet játszhat. A megmérettetésen eredményesen szereplő diákokért ugyanis a világ legrangosabb egyetemei versengenek, egy itt szerzett érem belépőt jelenthet a világ legnagyobb szoftverfejlesztő és hardvertervező cégeihez is – mutatott rá Solymár Károly Balázs a közleményben.
Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora hangsúlyozta: büszkék arra, hogy 2023-ban az egész világon reflektorfénybe kerülhet a kiemelt kormányzati projekt keretében megvalósuló, ELI lézeres kutatóközpont köré épülő Science Park Szeged fejlesztés, amely Magyarországon egyedülálló módon segíti elő a kutatási és fejlesztési erőforrások koncentrációját.