közlemény

2021.03.31. 12:10

Benyújthatók az idei első pályázatok a Magyar Falu Programban

A beadására a Magyar Államkincstár elektronikus felületén keresztül van lehetőség, 2021. április 30 – ig.

Önkormányzati tulajdonban lévő utak, kerékpárutak, hidak építésére és felújítására, egyházi közösségi terek fejlesztésére, valamint egyházi közösségi programokhoz kapcsolódó eszközbeszerzésre és egyházi közösségszervező bértámogatására nyújthatják be pályázataikat mától az ötezer fő, vagy ez alatti állandó lakossal rendelkező helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, illetve az egyházközségek.

A Magyar Falu Program három pályázati kiírására összesen 23 milliárd forintot biztosít a kormány. Támogatást igényelhetnek az önkormányzatok a tulajdonukban lévő belterületi és külterületi utak, hidak, kerékpárforgalmi létesítmények építésére és felújítására, valamint a Magyar Állam tulajdonában lévő belterületi kerékpárforgalmi létesítmények felújítására.

A rendelkezésre álló keretösszeg 20 milliárd forint, a maximálisan igényelhető támogatási összeg pedig 40 millió forint. A történelmi egyházak számára közzétett felhívás már meglévő, illetve új közösségi terek fejlesztésére, közösségszervező személy foglalkoztatására, valamint a programokhoz kapcsolódó eszközbeszerzésre nyújt lehetőséget összesen 3 milliárd forint összegben. Közösségi tér kialakítása esetén 25 millió, foglalkoztatási és eszközbeszerzési támogatás esetén pedig 5 millió forint az igényelhető támogatási összeg felső határa.

A pályázatok beadására a Magyar Államkincstár elektronikus felületén keresztül van lehetőség, 2021. április 30 – ig. A támogatottak köréről 60 napon belül döntés születik.

Magyarország Kormányának kiemelt célja a vidék megerősítése. A Magyar Falu Programon keresztül nyújtott támogatásoknak köszönhetően fokozatosan javulnak a kistelepülésen élők életkörülményei, közel 900 településen pedig növekedésnek indult a lakosság száma. A program harmadik éve tartó költségvetése meghaladja a 600 milliárd forintot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!