2021.03.30. 07:04
A kilábalás nyertese lehet Magyarország
Áprilisban újabb huszonhárommilliárd forintot hagynak több tízezer vállalkozásnál a hét végén bejelentett gazdasági intézkedések. Az adómentességek és a bértámogatások áprilisra is járnak a válság miatt nehéz helyzetben lévő ágazatok szereplőinek.
Fontos kormányrendeletek jelentek meg a hét végén: a kormány nemcsak a többlépcsős nyitás első ütemének mikéntjét határozta meg, de arról is rendelkezett, hogy a kilábalás segítéséért számos gazdasági intézkedés érvényessége egy hónappal meghosszabbodik. „Az új jogszabály értelmében – november, december, január, február és március után –
áprilisra is jár adómentesség a válság sújtotta egyes ágazatok munkáltatóinak. Emellett áprilisra sem kell befizetnie a tételes adót nagyjából 120 ezer kisadózó vállalkozásnak, ahogy újabb egy hónapra igénybe vehető az állami bértámogatás
– mondta a Magyar Nemzetnek a pénzügyminiszter helyettese.
Tállai Andrást arról kérdezték, az egyes intézkedések mennyit hagynak a gazdaságban. Mint az államtitkár kifejtette, az érintett munkáltatók hatmilliárd forint adót takarítanak meg azzal, hogy áprilisra nem kell munkavállalóik után szociális hozzájárulási adót, szakképzési hozzájárulást, a rehabilitációs hozzájárulás arányos összegét, valamint a személyi jellegű kifizetések után kisvállalati adót fizetniük. „Az adómentesség akár kétszázezer állás megóvását is jelentheti” – fogalmazott az államtitkár, majd arról beszélt, hogy az új szabályok szerint a katások harmada-negyede újabb egy hónapra mentesül az adófizetés alól. Mások mellett a fodrászok, a kozmetikusok, a cipészek, a kárpitosok, a virágkötők, a járművezető-oktatók és az órások is maguknál tarthatnak újabb egyhavi összeget; a lépéssel nagyjából ötmilliárd forintról mondott le az állam. „A közkassza emellett több mint 12 milliárddal járul hozzá áprilisban a nehéz helyzetbe került ágazatok munkavállalóinak béréhez” – mondta Tállai András, majd így összegzett:
November óta a munkáltatói adómentesség több mint 25 milliárd forintot tett ki, a katások csak márciusban és áprilisban csaknem tízmilliárd forintot spóroltak meg, bértámogatásból pedig 52 milliárd forint már meg is érkezett a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került cégek számláira.
„A baloldal szerint mindez kevés” – vetette közbe a lap munkatársa. „Gyurcsányék gazdaságpolitikai kritikái kapcsán két felsorolást érdemes egymás mellé tenni – kezdte válaszát a miniszterhelyettes. – A kormány a kilábalás érdekében most a 13. havi nyugdíj többlépcsős visszaállítása és az egészségügyi béremelés, valamint az adóelengedések s a bértámogatás mellett bevezette a hitelmoratóriumot. A lehetőség jelenleg 1,6 millió lakossági ügyfelet és félmillió vállalkozást véd, ezzel átmenetileg a teljes hitelállomány 42 százaléka, vagyis 4300 milliárd forint után nem kell törlesztőt fizetni. Döntés született a kamatmentes újraindítási gyorskölcsönről is: az akár tízmillió forint hitelösszegig elérhető kölcsön három év törlesztési türelmi idővel kezdődik, s a járvány által leginkább sújtott ágazatokban tevékenykedő mikro- és kisvállalkozásoknak kínál megoldást. A kisgyermekes szülőket segíti a lejáró gyes-, gyed- és gyetjogosultságok meghosszabbítása, ez több mint ötezer szülőnek automatikusan jár. Ezek mellett hónapok óta ingyenes az internet a digitális oktatás résztvevőinek, számos vállalkozásnak nem kell bérleti díjat fizetnie, de éppen szóba hozható az ingyenes parkolás vagy a falusi kisboltok támogatási programja, utóbbira 45 milliárd forintot fordít a kormány – fogalmazott Tállai András. – Ehhez képest Gyurcsányék 2008-ban és 2009-ben áfát emeltek, elvettek egyhavi juttatást a nyugdíjasoktól és az állami szféra alkalmazottaitól, befagyasztották a családi pótlékot, csökkentették a táppénzt, felemelték a nyugdíjkorhatárt, ráengedték a pénzbehajtókat a devizahitelesekre.”
„A legnagyobb újításuk az volt, hogy kitalálták az országos ingatlanadót”
– fogalmazott Tállai András.
„A baloldalnak kezelnie kellett volna a korábbi válságot, ehelyett csak óriási kárt okozott. Gyurcsányék csúfos kudarca akkor évekkel visszavetette Magyarországot – mondta a miniszterhelyettes, majd hozzátette:
– Ehhez képest most van esély arra, hogy a gazdaság azonnal felemelkedő pályára álljon,
s ezzel hazánk a kilábalás folyamatának nyertesei közé kerüljön.”
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten