ünnepek előtt mindig...

2020.12.15. 06:15

Elszabadultak a tojásárak

Jelentősen átalakult az európai tojáspiac: változott az export-import aránya, az árak is elmozdultak. Európai Uniós szinten mintegy másfél százalékos, a hazai tojás tekintetében pedig 8-11 százalékos áremelkedés volt jellemző 2020 január és november között az elmúlt év hasonló időszakához képest.

Forrás: Shutterstock

Az Európai Bizottság adatai szerint az EU tojás-és tojástermékimportja 18 ezer tonnára, azaz 11 %-kal nőtt 2020 első kilenc hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva – áll a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet baromfiágazatról szóló jelentésében.

Az EU importjának több mint fele (52 százalék) Ukrajnából érkezett 2020. január és szeptember között, ami 2 százalékkal több, mint a 2019 azonos időszakában beszállított mennyiség. Jelentősen emelkedett az USA-ból, Argentínából és Albániából behozott tojás mennyisége – írja az Agroinform.

A dobozos tojás heti csomagolóhelyi értékesítési ára Magyarországon (2019–2020) – Forrás: NAIK AKI PÁI

 

Az EU exportja ezzel együtt jelentős mértékben, 5 %-kal csökkent a 2020. januártól-szeptemberig tartó időszakot a tavalyi ugyanezen hónapokkal összehasonlítva. A legnagyobb exportőrök: Japán és Svájc.

Drágult a tojás

Az Európai Bizottság adatai alapján az unióban az étkezési tojás csomagolóhelyi ára csaknem 129 euró/100 kilogramm volt 2020 első negyvenhét hetében, ami 1,5 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakának átlagárához képest.

A NAIK AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon az étkezési tojás (M+L) csomagolóhelyi darabára 10,1 százalékkal 26,9 forintra emelkedett ugyanebben az összehasonlításban. Ezen belül az M méretosztályú, dobozos tojás csomagolóhelyi darabára 11 százalékkal 28 forintra, az L méretosztályú, dobozos tojásé pedig 8 százalékkal 32 forintra emelkedett. Az M-es tálcás tojás csomagolóhelyi darabára 8 százalékkal 24 forintra, az L-es tálcás tojásé pedig 14 százalékkal 27 forintra nőtt ugyanekkor.

Hogyan alakultak az árak a piacokon?

A nagybani piacokon általában 10 és 20 % közötti volt az áremelkedés a tavalyi 48. héten feljegyzett árakhoz képest: a Szegedi Nagybani piacon a 2019-es 48. heti 28 Ft helyett idén, ugyanazon a héten 34 ft-ba került a tojás darabja. Ezzel szemben Debrecenben nem volt jelentős drágulás.

Fotó: Shutterstock

A fogyasztói piacokon nagyobb kilengések is előfordultak: a Budapesti Fehérvári Úti Fogyasztói Piacon 10 Ft volt a drágulás ugyanebben az időszakban, ami 29 %-os áremelkedésnek felel meg. Debrecenben ezzel szemben csökkenés volt megfigyelhető: idén novemberben a tojás fogyasztói darabára 44 Ft volt átlagosan a tavalyi 50 Ft helyett.

A piac és az árviszonyok átrendeződésének okai között valószínűleg koronavírus-járvány miatt átrendeződő kereskedelmi viszonyokat és a madárinfluenza miatt kialakult helyzetet is meg lehet említeni.

A Nébih oldalán nyomon követhetőek a madárinfluenzát okozó vírus terjedésének megakadályozása miatt hozott rendelkezések.

Jelenleg a szárnyasok zárva tartásának rendelkezése van érvényben, mivel a közelmúltban több európai országban is azonosították, elsősorban vadmadarakban, a magas patogenitású vírus jelenlétét. A vándorló vadmadarak vonulási útvonalai hazánkat is érintik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!