2020.07.04. 13:04
Újra több ezer diákot várnak nyári munkára
Nyáron már újra több ezer munkahelyen lesz lehetőségük dolgozni a diákoknak, akik munkavállalását a koronavírus-járvány átmenetileg ellehetetlenítette – közölte a felnőtt- és diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó Prohuman Kft.

Nyíregyháza, 2018. június 27. Diákmunkás segít a nyíregyházi Aquarius Élményfürdõ konyháján 2018. június 27-én. A Sóstó-Gyógyfürdõk Zrt. havonta 140 diákmunkást foglalkoztat a nyári fõszezonban. MTI Fotó: Balázs Attila
Forrás: MTI
Fotó: Balázs Attila
Juhász Csongor, a Prohuman ügyvezetője kifejtette, hogy tavaly közel 300 ezer 15 és 24 év között fiatal dolgozott nyáron. Csak a Prohuman Diákmunkán keresztül több mint 11 ezer diák talált munkát.
Az ügyvezető szerint bár idén a járvány miatt csökkenés várható, de még így is
rengeteg lehetőség marad a diákok számára a munkavállalásra.
Az a diák, aki dolgozni szeretne, idén is el fog tudni helyezkedni. A legnagyobb igény a kereskedelem, vendéglátás és irodai adminisztrációs területen látható. Regionálisan Budapesten, emellett a nagyvárosokban és a megyeszékhelyeken van a legtöbb munkalehetőség. A fizetések terén a főváros vezet, ahol 10-20 százalékkal magasabbak a bérek az országos átlagnál – tette hozzá.
Kiemelte: a bruttó órabérek átalagosan 1300-1500 forint körül alakulnak, de egy-egy kiemelt szaktudást igénylő, például a mérnöki, pénzügyi és IT területeken, valamint a több nyelv ismeretét igénylő pozícióban akár bruttó 2000 forint feletti összeg is megkereshető óránként.
Kitértek arra is, hogy nemcsak a klasszikus vakációmunkának számító vendéglátó szektorban, hanem számos egyéb területen, így például a gyártócégeknél, az autóiparban, a kereskedelmi és logisztikai vállalatoknál, valamint informatikai, pénzügyi vagy ügyfélszolgálati területen is sok pozícióra keresnek diákmunkásokat.
Borítókép: illusztráció
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg