Energia

2020.07.11. 06:33

Tizedével csökkent az áramigény májusban Magyarországon

Nagyjából 10 százalékkal kevesebb villamos energiára volt igény Magyarországon az idén májusban, mint egy évvel korábban – írja a Magyar Nemzet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adatait idézve.

Forrás: Shutterstock

A lap szombati számában ismerteti: a mérséklődés a járvány miatt hozott intézkedéseknek és annak tudható be, hogy az idén májusban két munkanappal kevesebb volt, mint a tavalyiban.

Az átlagos rendszerterhelés májusban 560 megawattal (MW), a maximális rendszerterhelés (negyedórás átlag) 728 megawattal csökkent tavaly májushoz képest.

Ebben az időszakban az atomerőmű a hazai áramtermelés 55 százalékát, a lignittüzelésű egységek és a korszerű gázturbinák a 10-10 százalékát, a naperőművek a 7,8 százalékát biztosították. Az utóbbi kategória termelésének aránya kedvező időjárási feltételek mellett a csúcsidőszakban 18-25 százalék közötti volt.

A lakossági áram ára eközben sem változott, a hatósági szabályozás miatt továbbra is Budapesten a legolcsóbb a villamos energia az uniós fővárosok között, egy kilowattóra 10,76 eurócentbe kerül.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!