kedvezmény

2020.07.05. 07:54

Nagy szükség van az akciókra a ruhaboltokban

Idejekorán meghirdették a leértékeléseket az áprilisi veszteségek lefaragására.

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Bach Máté

A korábbi évekhez képest hamarabb, már július elején meghirdették a 40-50 százalékos leértékeléseket a ruházati boltok, cipőkereskedők, mivel ebben az évben a tavaszi veszteségek után már a hagyományos szezonvégi akciózás előtt szükséges a vásárlók visszacsalogatása a boltokba – jelezte a Magyar Nemzetnek a kereskedelmi szövetség.

Mindenütt megjelentek a ruhaboltok kirakataiban az alkalmi leértékeléseket jelző táblák, ami azért is lehet meglepő a vásárlóknak, mivel korábban csak a nyári szezon második felében kezdődtek a szezonális akciók. Idén a koronavírus-járvány okozta forgalomkiesés átrajzolta az eddigi kereskedői szokásokat.

A akciózás mindig is a ruházati piacon volt a legerősebb, ami bár más termékeknél is megjelenik, de elszórtabban. Idén áprilisban kilencven százalékkal volt kisebb a hazai ruházati piac forgalma az előző év áprilisához képest. Ezért az újranyitásokat követően látványosabb akciózásba kezdtek a boltosok, hogy visszacsalogassák a vevőket – mondta a Magyar Nemzetnek Vámos György.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára rámutatott: ennek az lett a következménye, hogy a szokatlan újraindító kedvezmények összecsúsztak a hó végén szokásos szezonális leértékelésekkel, így már ezekben a napokban lépten-nyomon kedvezményes árakkal találkoznak a vásárlók, amelyek negyven-ötven, helyenként egy-egy termék esetében hetvenszázalékosak, két utóbbi ugyanakkor nem vonatkozik a teljes árukészletre, hanem a versenyben jelenthet előnyt egy-egy termékkörben vagy bevásárlóhelyen.

A a piaci szereplőknek az áprilisi járvány miatti kiesés egy súlyosabb tőkevesztés volt, ezért a leértékeléseket is megválogatják a kereskedők, hiszen az árengedmény azt jelenti, hogy a boltos lemond a nyeresége egy részéről a forgalom érdekében. Ezért visszafogottabb az a mérték, amennyit hajlandó elengedni a boltos a már eddig is komoly bevételkiesés után – hívta fel a figyelmet Vámos György.

Kiemelte: az újdonság idén az, hogy lényegében a teljes évszakban egybefolynak az akciózások, kifejezetten annak érdekében, hogy a vásárlók visszatérjenek a ruházati piacra, ahol a tavaszi kollekció nagy része készleten maradt az üzletekben, de a nyáriból sem fogy annyi, amennyit várnának.

Mint mondta, az a tapasztalat július elején, hogy a fogyasztók alapvetően még mindig óvatosabbak a vásárlásaikban, ez a ruhák, cipők, táskák, divatipari cikkek eladásaiban is érezhető minden értékesítőhelyen. Mostanra a plázákba, kisebb butikokba, piacokra sem tért még vissza a járvány előtti látogatószám.

A tipikus nyári termékek beszerzésekor is óvatosság érződik, például a strandcikkek értékesítése is jóval visszafogottabb ebbe az évben, mivel sokan még bizonytalanok annak kapcsán, hogy sikerül-e elutazniuk a tervezett nyaralásra. Emiatt kisebb lendülettel fogynak a vízparti kikapcsolódáshoz tartozó árucikkek is – fűzte hozzá a főtitkár.

A szakértő felidézte, hogy az elmúlt években a magyarországi ruházati piac – miután a válság után az elsők között lendült be 2013-tól – folyamatosan bővült, akárcsak az iparcikkek területe, volt, amikor tíz százalékkal nőtt az éves értékesítés, minden esztendőben jelentős mértékben.

2020-ban az előrehozott szezonális akciózások nagyobb kedvet teremtenek a költekezéshez, ezzel pedig az iparág, illetve a nemzetgazdaság kilábalását segítik – összegezte Vámos György.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!