klímavédelmi akcióterv

2020.06.08. 14:00

Jövő nyártól tilthatják be az egyszer használatos műanyagokat Magyarországon

A Klíma- és természetvédelmi akcióterv vállalásai közé tartozik az egyszer használatos műanyagtermékek kivezetése is, amely a múlt héten benyújtott törvényjavaslat alapján 2021 nyarán kezdődik – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a tárca hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

A miniszter hangsúlyozta, hogy az akciótervhez kapcsolódva megkezdték a hulladékgazdálkodási ágazat racionalizálásához szükséges intézkedések kidolgozását.

A közeljövőben induló lépések közül kiemelte, hogy

július 1-jén megkezdődik az illegális hulladéklerakók felszámolása.

Ugyancsak ekkortól hozzák létre a hulladékgazdálkodási hatóságot, amelynek feladata lesz egyebek között a hulladékgazdálkodási ágazat ellenőrzése.

Palkovics László kitért arra is, hogy radikálisan átalakítják a műanyagpalackok, fémdobozok és üvegek használatának rendszerét, lehetővé teszik azok visszaváltását, a tesztidőszak a tervek szerint jövő júliusban kezdődik.

Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára az egyes egyszer használatos műanyagok forgalomba hozatalának betiltásáról szóló törvényjavaslatról szólva hangsúlyozta, hogy

az iparági szereplők támogatását bíró ütemezés több felkészülési időt biztosít a technológiaváltáshoz, amelyet forrásokkal is ösztönöznek.

A munkahelyek megtartása érdekében így elkerülhető, hogy a hazai műanyagipari vállalatok működése ellehetetlenüljön – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!