szívesen utazunk

2019.05.10. 15:00

Jól kezdte az évet a magyar turizmus

A vendégéjszakák száma csökkent ugyan, a szálláshelyek bevételei azonban töretlenül emelkednek, köszönhetően a SZÉP-kártyás költéseknek.

A húsvét és a tavaszi szünet hatása az áprilisi forgalomban jelenik majd meg, de a magyar turizmus hosszú hétvégék nélkül is jól teljesített márciusban – reagált a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a márciusi idegenforgalmi adatokra pénteken.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki jelentése szerint a külföldi vendégek 4,1 százalékkal, a belföldi vendégek 4,7 százalékkal kevesebb éjszakát töltöttek el a belföldi szálláshelyeken, mint egy éve, ám a szezonális és naptárhatással számolva a külföldi vendégforgalom 1,7 százalékkal, a belföldi vendégforgalom 3,7 százalékkal bővült.

Pénteki közleményében az MTÜ üdvözölte, hogy a szálláshelyek bevételei töretlenül emelkednek, a SZÉP-kártyás költések pedig megugrottak az első negyedévben.

Utóbbi minden eddiginél nagyobb mértékben ösztönzi a belföldi utazásokat, a szálláshely-szolgáltatás versenyképességét pedig a digitalizáció erősíti – tették hozzá. Az ügynökség arra számít, hogy a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ valós idejű, a teljes ágazatra vonatkozó adatai 2020-tól hozzájárulnak a célzott fejlesztésekhez és az idegenforgalmi kampányok tervezéséhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!