hatás

2018.05.04. 11:54

NGM: kormányzati intézkedések is segítették a lakásépítés bővülését

Hornunk Ágnes államtitkár szerint a kormányzat jelentős mértékben hozzájárult a szektorok bővüléséhez.

Kormányzati intézkedések is segítették a lakásépítés és a kiskereskedelmi forgalom jelentős növekedését – hangsúlyozta Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára pénteken az M1-en a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva.

Kiemelte, 2017-ben több mint 20 százalékkal nőtt az új lakások száma az előző évhez képest, 2018 első negyedévében a bővülés folytatódott, ezen időszak alatt rekord mértékben, 65 százalékkal emelkedett az új lakások építése, január-március között 3400 új lakást vettek használatban.

Az államtitkár szerint a lakásépítés növekedése egyebek közt annak tudható be, hogy tavaly, és az idei év elején is jelentősen nőtt a kiadott építési engedélyek száma, közel 10 ezer építési engedélyt regisztráltak március végéig. A településszerkezetben is kiegyenlítődés történik, nemcsak Budapesten, hanem vidéken is növekszik a lakásépítések és az építési engedélyek száma – tette hozzá.

Hornung Ágnes hangsúlyozta, a lakásépítés növekedése számos kormányzati intézkedés eredménye, példaként említette az 5 százalékos csökkentett áfát, a családi otthonteremtési kedvezmény elemeit.

Az NGM államtitkára szólt arról, hogy a márciusi kiskereskedelmi forgalom rekord értékű növekedése mögött is húzódnak meg kormányzati intézkedések, a hat éves bérmegállapodás révén nőttek a bérek, jóval több jövedelem maradt a lakosságnál.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!