2017.06.30. 14:46
Közösköltség-elmaradás: a Kúriának van javaslata
A közösköltség-hátralék nullás igazolásához kötné a Kúria a társasházi ingatlanok adásvételének földhivatali bejegyzését, miután a bírói joggyakorlatban sincs egység az emiatt tömegesen induló perekben.
Még a Kúria munkacsoportja sem jutott egységes álláspontra abban a kérdésben, hogy a társasházak az adásvételi szerződés létrejötte után kitől – az eladótól vagy a vevőtől – követelhetik a közösköltség-elmaradás megfizetését. Pedig a szándék éppen az a Kúria több témában, rendszeresen felálló elemzőcsoportjai esetében, hogy az ítélkezési gyakorlatot elemezve megpróbáljanak javaslatokat összeállítani az adott területet jellemző kérdésekben a bírók számára. Az évek során az eddigi legnagyobb érdeklődés a társasházi perek témáját kísérte.
Mint Harter Mária, a Kúria tanácselnöke a tíz bíróból és hét külsősből (ügyvédekből, egy jegyzőből és a szakminisztérium tanácsadójából) álló munkacsoport összefoglalóját ismertető tájékoztatón elmondta: többszöri nekifutásra sem jutottak dűlőre a hátralékok ügyében, miközben azt látták, hogy a perekben is igen különböző határozatok születnek. A munkacsoport tagjainak egyik fele szerint a hátralékot annak kell megfizetnie, akinek a tulajdonlása idején keletkezett, a másik álláspont szerint azonban a vevő egy státuszba lép be, amivel együtt jár, hogy a társasház összes korábbi határozata érvényes rá, ennek értelmében az ingatlannal járó összes kötelezettség is.