Szavazási eredmény

2021.07.01. 11:00

Olvasóink odafigyeltek, de így is híztak a karanténban – tudunk egy tuti megoldást!

Szavazásunkban ezúttal azt kérdeztük, hogy olvasóink is felszedtek-e jó pár kilót a karantén alatt. A válaszokból az derült ki, hogy a többség odafigyelt, de még így is hízott...

Forrás: Shutterstock

Az ötletet, hogy megtudjuk, kilók szempontjából mennyire volt súlyos teher a bezártság, az adta, hogy egy friss kutatás szerint

a pandémia alatt a magyarok átlagosan bizony három-öt kilogrammot híztak.

 

Ami azért rossz hír, mert a magyar emberek elhízás tekintetében már korábban is az első helyen álltak az Európai Unióban, míg világszinten a negyedik legrosszabb adat a miénk.

Az elhízás, amit ma már egyre inkább a krónikus betegségek közé sorolnak, sok más megbetegedést is okoz, vagy rontja a gyógyulás esélyeit.

A koronavírusos betegekkel kapcsolatban is kimutatták, hogy a rendelkezésre álló adatok tükrében egyértelmű: az elhízás jelentős kockázati tényező a betegség súlyosabb kimenetelét illetően.

Egy 400 ezer beteg adatait összegző tanulmány szerint az elhízott, koronavírusos betegek 113 százalékkal nagyobb eséllyel kerültek kórházba,

74 százalékkal nagyobb eséllyel kellett intenzív osztályra küldeni őket, és 48 százalékkal nőtt a halálozási esélyük. Eddig három alapvető tényezőről tudunk, amelyek a rossz adatok hátterében állnak: a légzési kapacitás csökkenése, a véralvadás megváltozása, valamint az immunrendszer romlása. Ezek ugyancsak olyan kórképek, amelyek a többletkilók miatt alakulnak ki.

Mindenesetre a friss kutatás eredményeit sajnos a szavazásunk is visszaigazolta.

A válaszadók 34 százaléka önkritikusan bevallotta, hogy bizony jelentős felesleget okozott számára a bezártság.

Jó hír ugyanakkor, hogy legtöbben azok voltak, akik úgy nyilatkoztak, odafigyeltek erre, és ezért kisebb hízással megúszták. Szavazóink 21 százaléka annyira tudatos volt, hogy nemcsak vigyázott a vonalaira, de mozgásba is kezdett.

[eweb-voting id="4024670"]

Egy korábbi tanulmányból tudjuk, hogy a rossz kedv és a depresszió ugyancsak hízlal. Ezért jöjjenek a jó hírek:

a nyár mindig segít fogyni! Többet mozgunk, a napfény kedvezően befolyásolja a hangulatot és könnyebb ételeket is eszünk ilyenkor.

Szóval soha jobb időszak nincs arra, hogy a karanténkilókat gyorsan leadjuk.

Ráadásul teljesen friss hír, hogy megtalálták a fogyás tökéletes módszerét. Nem állítanánk, hogy a legmodernebb gondolat, amely a témában megszületett, ellenben a fejlesztői a világ első fogyókúrás eszközének nevezik a találmányukat.

Lényege, hogy az állkapcsok összezárásával akadályozza meg a szilárd táplálék bevitelét, folyékony étrendre kényszerítve a szerkezet viselőjét. A szerkezet két mágnesből áll, amelyeket az alsó és felső első nagyőrlőfogakra kell húzni, hogy csak egy szívószálnyi hely maradjon. Pont mint a középkorban...

Azonban kétségtelenül hatásos, az Origo azt írja: hét túlsúlyos személy próbálta ki az eszközt; két hétig tartó viselés után átlagosan 6,36 kilót fogytak az önkéntesek... Állítólag senki nem panaszkodott közben. Igaz, nehéz is lett volna összemágnesezett ajkakkal.

Ha hihetetlennek hangzik, itt van egy fotó is a legújabb fogyókúrás találmányról:

Egyszerű, de nagyszerű....
Fotó: Origo / University of Otago

Hát? Ha másként nem megy...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!