Hallgassa élőben!
Fotó: Origo / Talán Csaba

Ijesztő tüneteket produkál az indiai mutáns, Rusvai Miklós elmondta, mit kell tudni

Hazánkban is feltűnt már ez a mutáns.

Indiában rekordokat döntött a fertőzöttek száma az elmúlt hetekben, miközben a kórházak megteltek és rengeteg ember vesztette életét. A koronavírus indiai mutánsa pusztít ott, amely azóta már több országban, köztük hazánkban is megjelent.

Az eddigi variánsoknál hozzávetőleg 40 százalékkal könnyebben terjed, de megjelenését nem követte a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedések számának emelkedése – nyilatkozott vasárnap a brit egészségügyi miniszter.

A szakemberek most úgy gondolják, hogy a koronavírus-variáns, amely Indiában hatalmas fertőzéshullámot indított el, az eddigi legfertőzőbb változat lehet. Ráadásul az indiai Csennai Apollo Kórház egyik orvosa elmondta: a vírus kiszámíthatatlanabbá vált az új változatok megjelenésével. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a helyi orvosok beszámolói, melyek szerint új, rémisztő tüneteket produkál a vírus indiai variánsa. Ilyenek például a súlyos gyomorpanaszok, a halláskárosodás és a vérrögök, amelyek üszkösödéshez vezethetnek.

„Tavaly azt hittük, hogy megismertük az új ellenségünket, ám az megint megváltozott”

– magyarázta Abdul Ghafer, Covid-betegekkel foglalkozó orvos. Hozzátette, hogy a koronavírus kezdete óta sokkal több beteg panaszkodik hasmenésre. Ráadásul sokaknál vérrög keletkezett, ami nem egy esetben esetben üszkösödést okozott – olvasható a The Sun oldalán.

„Tavaly összesen három-négy esettel találkoztam, jelenleg heti egy betegről tudok beszámolni. Gyanítjuk, hogy ennek hátterében az új vírusváltozat lehet”

– fogalmazott dr. Manudhane kardiológus az indiatoday.in-nek.

A Ripost megkereste az új tünetekkel kapcsolatban dr. Rusvai Miklóst, aki elmondta: az indiai, vagyis Delta mutáns tüneteiben valóban kicsit más, mint a korábbi vírus.

„Valóban képes halláskárosodást okozni, de ez már a brit variáns esetében is megfigyelhető volt, ahol egyes fertőzöttek fülzúgást és szédülést tapasztaltak. Ez a tünet tehát előfordul a Delta mutánsnál, de gyakoribb a bélrendszeri probléma, mint például a hasmenés. Illetve szintén gyakran említik a kötőhártya-gyulladást, a kipirosodott szemeket és viszkető érzést” – fejti ki a virológus.

A halláskárosodást elvileg azoknál észlelték, akiknél egyéb klinikai tünetekkel is járt a koronavírus fertőzés.

„Az összes eset kevesebb mint 10 százalékánál fordult elő hallásprobléma, vagyis ez a tünet nem gyakoribb, mint az íz- és szaglásvesztés. Jelen tudásunk szerint azonban mindez átmeneti, ugyanakkor több hétig vagy akár több hónapig is eltarthat”

– teszi hozzá a Rusvai Miklós.

„Valóban nem azonnal áll helyre a halláskárosodás, kell idő a regenerálódáshoz, de érdekes módon a megfigyelés az, hogy a vakcinázás ezen is segít”

– emeli ki a virológus.

Magyarországon több esetről tudni

Müller Cecília országos tiszti főorvos május 28-án jelentette be az operatív törzs sajtótájékoztatóján, hogy Magyarországon is megjelent az indiai mutáns. Összesen 3 emberről tudni mindeddig, aki az indiai mutánssal fertőződött meg. Az országos tiszti főorvos korábban már jelezte, hogy egyre több szakmai közlemény, publikáció jelenik meg arról, hogy a vírus indiai mutációja ellen a jelenleg használt oltóanyagok hatásosak, ezért is fontos, hogy mindenki felvegye a védőoltást.

A WHO átnevezte a variánsokat

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bejelentette, hogy a jövőben görög betűkkel fogja kiegészíteni a koronavírus különféle variánsainak eddigi megnevezését az egyszerűbb azonosíthatóság érdekében. Az Egyesült Királyságban felfedezett B.1.1.7-es variánst alfának, a dél-afrikai B.1.351-es variánst bétának, a brazíliai P.1-es variánst pedig gammának nevezték át. Az Indiában pusztító, és a világ számos országában megjelent B.1.617-es variáns B.1.617.2-es változata delta, míg B.1.617.1-es változata a kappa nevet kapta.

 

Hozzászólások

Kiváló minőség
Idén előbb kezdődött a dinnyeszezon (videó)
fontos információk / 12 perce
Világháborús bombát hatástalanítanak ma Angyalföldön
A környéken jelentős korlátozásokra kell készülni, ami a közösségi közlekedés több járatát is érinti.
Gyász
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Rónavölgyi Béla 73 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. augusztus 2-án, hétfőn, 13 órakor lesz a tatai Almási úti temető ravatalozójánál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk búcsúztatásán megjelennek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kolozsi Oszkár Elemér 74 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. augusztus 2-án, hétfőn, 17 órakor lesz a tatai Kocsi úti temető ravatalozójánál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk búcsúztatásán megjelennek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
„Karod nem fog át, nem ölel, mint régen, De a csillagok közt vigyázol rám - remélem! Hiányod oly fájdalmas, elkísér a sírig. Suhanva száll az élet tova, Ami elmúlt, nem jön vissza soha. Bár lassan mindent elveszítünk, De Téged örökké szeretünk.” Fájó szívvel emlékezünk a feledhetetlen Bolya Lajos halálának 11. évfordulóján. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Gyürky Géza 74 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. augusztus 2-án, hétfőn, 10 órakor lesz Tatabányán, a síkvölgyi temető szóróparcellájában. Családja
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Huszár Sándor cseszneki születésű, a Központi Műhely nyugdíjasa 79 éves korában elhunyt. Drága halottunkat a pomázi temetőben helyeztük végső nyugalomra. Őrizzük meg emlékezetünkben! A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Polt István 73 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. július 30-án, pénteken, 11 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. Kérjük, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
"Virágot viszünk egy néma sírra, De ezzel Téged nem hozhatunk vissza. Tudjuk, hogy nem jössz, de olyan jó várni. Hazudni a szívnek, hogy ne tudjon fájni. Míg köztünk voltál, mi nagyon szerettünk, Hiányzol nekünk, soha nem feledünk!" Fájó szívvel emlékezik JELINEK ÁRPÁD halálának 16. évfordulóján szerető családja
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Ruzicska Ede 87 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. július 29-én, csütörtökön, 10 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben (új ravatalozó). Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szűcs László 89 éves korában elhunyt. Temetése 2021. július 29-én, csütörtökön, 15 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Husztiné Füleki Erzsébet a tatabányai I. sz. bölcsőde gondozója 74 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. július 28-án, szerdán, 10 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójában. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Polauf István 72 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. július 26-án, hétfőn, 10 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben (új ravatalozó). Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Nagy-György Mihályné Piri 2021. július 14-én, 89 éves korában elhunyt. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Wittmer Antal Zoltán 65 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. július 24-én, szombaton, 13 óra 30 perckor lesz a környei temetőben. Lelki üdvéért az engesztelő gyászszentmisét 12 óra 30 perckor tartjuk a környei római katolikus plébániatemplomban. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Rácz Istvánné Hóz Ilona életének 85. évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. július 23-án, pénteken, 15 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra koszorút, virágot helyeznek és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. Menye, unokái és családjaik
Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, Csak egy sugarat hagytál itt, az emlékedet. Bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, Amit tőlünk soha senki el nem vehet. Hiányodat feldolgozni nem lehet, Csak próbálkozunk élni nélküled. Egy célod volt, a családért élni, Ezt a halál tudta csak széttépni. Nem az a fájdalom, amitől könnyes a szem, Hanem, amelyet szívünkben hordozunk némán, csendesen." Fájó szívvel emlékezünk a feledhetetlen, Ágfalvi Mihály halálának 13. évfordulóján. Szerető feleséged, lányod, vejed és unokáid
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Misák Jenő 76 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. július 22-én, csütörtökön, 12 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben, a sírnál. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Hajdu László 70 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. július 20-án, kedden, 9 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újbánhidai temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Hohl Géza 92 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. július 19-én, hétfőn, 15 órakor lesz a szomódi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén megjelennek, sírjára virágot helyeznek és gyászunkban Őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Süle István 82 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. július 17-én, szombaton, 14 órakor lesz a tarjáni temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Bugyik Istvánné Öller Julianna 68 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. július 17-én, szombaton, 10 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójánál. A gyászoló család
nagyon dögös / 15 perce
Vadító pózban, fürdőruhában mutatja meg hibátlan alakját Hevesi Kriszta
napi adatok / 44 perce
5 millió 611 ezer a beoltott, 65 az új fertőzött, nincs újabb elhunyt
VÍZILABDA / 2 órája
Egyetlen kapott gól, férfi vízilabdázóink lelépték Dél-Afrikát
erre költenek / 2 órája
Karácsony Gergelyék fővárosi közpénzből támogatják az LMBTQ-propagandát
irigylésre méltó / 2 órája
Megdöbbentő titkokat árult el a családi életéről Szinetár Dóra
Vegyem, ne vegyem? / 3 órája
30 percen belüli pénzvisszatérítést vezetnek be