83 éves, mégsem mond le veszélyes hobbijáról a Kossuth-díjas színész

Koncz Gábor a Ripost7 kedden megjelenő számában többek között a kedvenc és egyben igencsak veszélyes hobbijáról, a vadászatról mesélt. Az interjúból az is kiderült, hogy honnan ered a vadászat iránti szenvedélye.

„Az apámtól. Egészen kicsi voltam még, úgy nyolc­éves, amikor beleszerettem mellette a vadászatba. Hajnalban felébresztett, azt mondta: Toljad, ­fiam, a furikot, mert megyünk Szent­istvánra, a mellettünk lévő faluba. Akkor még csak föld­út vezetett oda, harminc-negyven centis hó volt, a szél süvített, és csak amíg átértünk Szent­istvánra, ami hat kilométer volt, apám lőtt tizennyolc nyulat. Én vittem a zsákmányt a rokonoknak kettesével karácsonyra. Mielőtt beérkeztünk a faluba, apám megállított, és azt mondta: Nézz bele, fiam, a puskába, és lődd meg azt a nyulat ott! Reszkettem, mint a nyárfalevél, alig bírtam a puskát felemelni, hiszen még kiskölyök voltam, de lőttem, és sikerült. Olyan boldog voltam, hogy nem aludtam három hétig! Utána elkezdtem rendszeresen vadászni járni apámmal”

– fogalmazott a hetilapnak a Kossuth-díjas színész,

aki bár 83 éves, a kora sem akadályozza abban, hogy puskát vegyen a kezébe.

„Évente két szarvast lövök általában, amiből kolbászt és pörköltet készítek. A kertemben építettem egy füstölőt, így könnyen fel tudom dolgozni a zsákmányt. De nemcsak ez a lényeg a vadászatban, hanem az, amikor órákig, de van, hogy egy egész napig ülünk csendben a vadászlesen. Volt, aki megkérdezte tőlem, hogy nem unatkozol ilyenkor? Először is, az intelligens ember soha nem unatkozik. Másodszor: nem tudok elképzelni jobb helyet az erdőnél. Hogyan is unatkozhatnék, amikor hallgatom a természet hangját, figyelem a növényeket, állatokat? Aki soha életében nem vadászott, az annyival szegényebb. Kint vagyok a természetben, állandóan látok valamit. Amikor fent ülök a magaslesen és meghallom az első fareccsenést, hogy jön a vad, akkor a gondolatomat, ami épp a fejemben járt, szépen elteszem a polcra, és vagy lövök, vagy nem lövök. Ha elmegy a vad, újra leveszem a gondolatot a képzeletbeli polcról, és tovább morfondírozom. Elképzelhetetlen, hogy én valaha unatkozzak. Ezért gyönyörű a vadászat: nem az a szép benne, amit nyújt, hanem amit ígér” – tette még hozzá.

Borítókép: Koncz Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházi rendezõ, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén 2019-ben