2024.08.10. 09:00
Vigyázzon, mert hamarosan darazsak lepnek el mindent!
Augusztus végén komoly darázsinvázió várható Magyarországon, köszöhetően az idei igen meleg nyárnak.
Már most sok a darázs, de a nyár vége felé egyre többen lesznek
Forrás: Getty Images
A darazsak folyamatosan jelen vannak hazánkban, ám azt kevesen tudják, hogy az előfordulásuk nagyban függ a klímahelyzettől, a felmelegedő időjárási viszonyok hatásától, illetve szűkebb értelemben az adott év időjárásától is. Ugyanakkor előbb-utóbb meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy sokkal több darázzsal kell majd együtt élnünk a jövőben - írja cikkében a Magyar Nemzet.
Idén a korábbi évekhez képest megnövekedett a nagy méretű darázsfajok elterjedése és jelenléte a hazai portákon, kertekben
– mondta el Vörös Géza szekszárdi agrárszakmérnök a Teol.hu kérdésére.
Magyarországon a darazsak elszaporodásának oka a tartós meleg, igaz ez a lódarazsak megnövekedett számára is
– közölte a szakértő.
Egyre többen vannak
A hőség hatására a rovarok intenzíven tudtak elszaporodni, és amennyiben a felmelegedés és idő előtti tartós meleg lesz a jellemző, fel kell készülni a darazsak nagyobb számú megjelenésére.
A szakember hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzet aggasztó, ugyanis augusztus végére a darazsak tömeges megjelenése akár kritikus mértékűre is kiterjedhet.
"Az elmúlt két-három évben nem kedvezett ilyen mértékben az időjárás a rossz hírű rovaroknak, ezt abból is lehetett érzékelni, hogy több volt a szúnyog és a csapadék is" – mutatott rá Vörös Géza.
Van értelme darázsirtót venni?
A szakértő hozzátette: ha azt látjuk, hogy a darazsak egy adott pontra, felületre leszállva közlekednek, akkor ott biztos, hogy fészek található. A lakosság számára hozzáférhető készítmények csak olyan kisebb méretű és kevesebb egyedszámú darázsfészkek irtására alkalmasak, amelyek elérhető helyen helyezkednek el. A rejtett fészkek esetében ugyanis már nem megfelelők vagy gazdaságosak ezek az irtószerek.
A kezelt területen újabb darázsfészek abban az évben már nem alakul ki, mert az irtószer hatására vagy az évszak okán már nem építenek ugyanoda a rovarok.
Ne féljünk tőlük!
Mint a szakértő elmondta, alapvetően nem helyes félni a darazsaktól. Nagyon hasznosak is tudnak lenni, ha nem az ember közvetlen környezetében vannak, csak éppen valamivel "rosszabb a marketingjük", mint a méheknek.
A darazsak több kilométeres távolságokat berepülnek, hogy élelmet, folyadékot és a fészek építéséhez szükséges anyagokat gyűjtsenek. Amikor ilyen nagy távolságokat járnak be, időnként muszáj megpihenniük is. A pihenő darazsat ne keverjük össze azzal, amelyik éppen a fészekbe igyekszik visszatérni - mondta a szakértő.
Bulvár-celeb
- A zebrán könnyített magán egy kutya, mindenki szépen megvárta (videó)
- Ijesztő, ami kiderült: veszélyben lehet, aki átesett a COVID fertőzésen
- Búcsú: nem lehet többet kapni a magyarok egyik kedvenc kekszét
- Jennifer Lopez elképesztő testet villantott
- Így hat az agyunkra az alkohol: ijesztő jelenségről számolt be a szakértő