Bulvár-celeb

2024.07.06. 17:35

Lagzi Lajcsi bevallotta, durván bántak vele a rabok a börtönben

A börtönből hétfőn szabadult trombitaművész a birtokán beszélt a börtönben töltött 14 hónapról, az őt ért atrocitásokról, az egészségi állapotáról és a jövőjéről.

MW

Lagzi Lajcsi teljes titokban jött ki a börtönből

Fotó: Bors / Szabolcs László

Bors: Bőven volt ideje gondolkodni az elmúlt 14 hónapban. Megvan, hogy hol hibázott?

Galambos Lajos: Mindenki hibázik, nincs olyan ember, aki nem. Én is hibáztam… De az életemben semmit sem csinálnék másképpen.

A hibáimmal együtt vállalom magamat. Persze van, amit megbántam, de nem tennék másképpen!

Bors: Mit tanított önnek ez a 14 hónap és az azt megelőző 8 év?

G.L.: Nagyon sokat tanultam az elmúlt időszakból. Meg kellett találnom önmagam és én egy másik önmagamra bukkantam. Most nagyon jól vagyok ebben az új világomban és ehhez hozzásegített ez a tizennégy hónap. Ehhez persze szükség volt pszichológus segítségére is, akihez hetente jártam és nagyon jót is tett. Olyannyira, hogy kértem engedélyt arra, hogy visszajárhassak Baracskára, további foglalkozásokra. Azt hiszem, ilyet előttem még senki nem tett. Számomra odabent ez egy fontos program volt és még nem vagyok az utam végén. Sok önismeretre van még szükségem - mondta el a Borsnak Lagzi Lajcsi.

Bors: A szabadulása után egy interjúban azt mondta, hogy a család a kedvenc ételeivel, köztük rántott hússal várta. Ezután többen is számonkérték Önön, hogy az ügyvédje korábban arról beszélt, csak pépesített ételt tudott bevinni a börtönben töltött több mint egy év alatt. Öntsünk tiszta vizet a pohárba!

G.L.: Persze, hogy ilyenkor az embert mindenfélével várják haza, ami kedves neki, de én semmit ne tudtam enni ezekből.

Nekem gyomorműtétre van szükségem, amelynek a feltételei a reintegráció alatt teljesülni tudnak.

A BV-s körülmények között a legjobb szándék és akarat ellenére sem volt erre lehetőség, mert ehhez kapcsolódnia kell egy másik beavatkozásnak is. Ehhez hosszabb idő kell és nyilván én szeretném ezt olyan orvosi csapatra bízni, akiket már korábbról ismerek.

Bors: Ezek szerint még most is pépeset eszik?

G.L.: Ugyanazt tartom, amit odabent. Ez azt is jelenti, hogy minden reggel fél öt és öt között felébredek és csak nézek ki a fejemből. Az étkezés tekintetében is ugyanaz van. Inkább a levesek híg részét fogyasztom. Megtanultam ezzel együtt élni, hiszen már a bevonulásom előtt is így ment. Éppen ezt szerettem volna rendezni, de végül is jól elvagyok vele.

„Szükség volt pszichológus segítségére”

Bors: Mit tanított önnek ez a 14 hónap és az azt megelőző 8 év?

G.L.: Nagyon sokat tanultam az elmúlt időszakból. Meg kellett találnom önmagam és én egy másik önmagamra bukkantam. Most nagyon jól vagyok ebben az új világomban és ehhez hozzásegített ez a tizennégy hónap. Ehhez persze szükség volt pszichológus segítségére is, akihez hetente jártam és nagyon jót is tett. Olyannyira, hogy kértem engedélyt arra, hogy visszajárhassak Baracskára, további foglalkozásokra. Azt hiszem, ilyet előttem még senki nem tett. Számomra odabent ez egy fontos program volt és még nem vagyok az utam végén. Sok önismeretre van még szükségem…

Bors: A tüdőbetegség rányomja a bélyegét az életére? Trombitálni tud?

G.L.: A COPD egy krónikus tüdőbetegség, ami azért érint nagyon, mert a trombita eleve abnormális módon veszi igénybe a tüdőt. A szakorvos tanácsa az volt, hogy egyáltalán ne trombitáljak. Meg kell hogy mondjam, hogy ebben a 14 hónapban kényszerűségből elviseltem a hiányát, de amint hazajöttem, az első dolgom volt, hogy a hálószobában belefújtam a hangszerbe. Jól megszólalt… Egyébként, bár ez a betegség nem gyógyítható, az értékeim javultak. Jobb állapotban távoztam a börtönből, mint amilyenekkel bementem.

Heti rendszerességgel kaptam orvosi kezeléseket és mindent nagyon komolyan vettek.

Minden tekintetben megkaptam a rendes ellátást.

Bors: Hogyan telt egy napja odabent?

G.L.: Szigorú napirend szerint. Fél ötkor keltünk, majd jött a reggeli, amit én mindig nagyon vártam, mert a tea nagyon finom volt, amit az egészségügyi szobán kaptunk. Egyébként volt egy kis vízforralóm, abban magam is készítettem teákat, leveseket. Voltak bent különböző foglalkozások, amikről részletesen nem beszélhetek, de nem azért, mert probléma lett volna, csak van egy rendtartás, amit nem szeretnék megszegni. Persze a zárkámat rendbe kellett tartanom, amit ellenőriztek is. Az én kis asztalomon több könyv is volt és minden napomat olvasással kezdtem, illetve tévét is tudtam nézni. Közben elkezdtem spanyolul tanulni és el is jutottam valameddig. Illetve folytattam a belsőépítészeti tanulmányaimat is, illetve bővítettem az ismereteimet. Persze ez nem az első naptól ment így, hiszen az első időkben nehéz volt.

Lagzi Lajcsi azt mondja, hogy mentálisan és fizikailag is jobb állapotban van, mint a börtön előtt
Fotó: Szabolcs László / Bors

Bors: Milyen viszonyt alakított ki a börtönőrökkel és a rabtársakkal?

G.L.: A börtönőrökkel olyan kapcsolatom volt, mint bárki másnak. Talán annyi különbséggel, hogy amíg mások néha be-beszólogattak, addig én sohasem. Ugyanakkor barátságok nem alakulhatnak ki az őrök és a rabok között, hiszen a büntetés-végrehajtás rendje a pozitív és a negatív megkülönböztetést sem engedi. Engem is pont úgy kezeltek, mint másokat, nem volt semmilyen előjogom és nem is számítottam rá.

Az egészségügyi részlegben négy szoba volt és azokkal, akik ott voltak, el-elbeszélgettem.

Jól elteltek a napok.

Bors: Bármilyen „börtöntrükköt” megtanult?

G.L.: Igen! Egy börtönben mindennek értéke van. Egy befőttes gumi, vagy egy darabka kis ragasztó ott kincset ér. Például, amikor két kocás lapot kellett összeragasztanom, ahhoz a samponos flakon címkéjét használtam fel. Megtanultam lecsópürét készíteni, ami esetemben inkább leves lett. Egyébként túl sok okosságot nem sajátítottam el, hiszen nem is olyan részlegen voltam.

Bors: Volt olyan pontja ennek a 14 hónapnak, amikor azt érezte, hogy nem bírja tovább?

G.L.: Volt, de nem annyira durván. Legalábbis nem vallottam be magamnak sem, hogy mennyire mélyen voltam. Ez akkor történt, amikor a gyermekeim meglátogattak. Lesújtó volt… Telefonon és Skype-on továbbra is beszélgettünk, de kértem őket, hogy többé ne jöjjenek, mert amit a szemükben láttam… Nehéz volt.

Voltak könnyek is, de leginkább akkor, amikor a napokban felhívtam a kisfiamat és közöltem vele, hogy ha nem baj, akkor a hétvégén már hazajövök.

Akkor mindketten megkönnyeztük a beszélgetést. Ő tizennégy hónapja várta, hogy elindulhasson értem.

Bors: Főként az első időkben nagyon rossz fizikai állapotban volt. Az ügyvédje elárulta, hogy még a fürdéshez is segítségre volt szüksége. Büszke emberként ez milyen nyomokat hagyott önben?

G.L.: A kiszolgáltatottság nagyon rossz, de a büntetés-végrehajtás mindent megtett, hogy ez oldódjon. Szereltek a zuhanyzóba mindenféle kapaszkodót, de annak a ténye így is megalázó volt, hogy használnom kellett. Pokoli volt ráébredni, hogy mi is történik velem. Ugyanakkor tény, hogy jobb mentális és fizikai állapotban vagyok, mint amikor bementem.

 „Kérdezgették, hogy lekapcsoltam-e a lámpát”

Bors: Érte bármilyen atrocitás a rabtársak részéről?

G.L.: Igen! Kaptam bőven beszólogatást. Sokan csak azért álltak belém, hogy mutassák, ők a valakik. Pedig én igyekeztem egyszerűen viselkedni.

Mindenkinek előre köszöntem, mégsem tudtam olyan szerény lenni, hogy ne tűnjek egyesek szemében nagyképűnek.

Volt kellemetlenség és hülyeség és volt elmebeteg dolog is bőven. Azt mondta valaki, hogy közöm van Zámbó Jimmy halálához. Olyan is megesett, hogy az ételosztók közül valaki pikkelt rám és azzal is baja volt, hogy a sorban állás közben magam elé engedtem másokat. Amikor pedig mentem ügyvédi beszélőre, az olyan volt, mint egy vesszőfutás. Szinte versenyeztek a rabok, hogy ki tud nagyobbat belém rúgni. Kérdezgették, hogy lekapcsoltam-e a lámpát és később ez fokozódott is. Nem volt jó, de azt gondolom, hogy egy ilyen helyen, ez természetes.

Bors: Most, hogy hazatért, végzett valamiféle laza fejszámolást abban a tekintetben, hogy mennyibe került ez a nyolc év?

G.L.: Sokba, nagyon sokba, de a veszteségeimet nem is igazán az anyagi oldal határozza meg, még ha óriási is az összeg. Jobb, hogy ezt nem számoltam ki és nem is akarom kiszámolni. A tartalékaimból élünk, azokat használjuk föl, illetve vannak passzív jövedelmeim is.

Bors: Tervezi a visszatérést?

G.L.: Nem tervezek visszatérést, vagyis nem lesz egy nagyszabású Dáridó buli. Gyönyörű sikereket értem el és szinte páratlan karriert futottam be. A színpad maga nem hiányzik, de az igen, hogy találkozzak olyan emberekkel, akik kíváncsiak rám. Ennek fényében inkább pici, klubkoncertekben gondolkodom. Olyanban, ahol a zenélés mellett jut idő egy kis beszélgetésre is.

Más irányba szeretnék menni…

Ha pedig a trombitálás nem úgy fog menni, ahogy szeretném, akkor újra kell gondomon mindent.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!