Bulvár-celeb

2023.01.22. 05:00

Két év után így néz ki most Sas József sírja

Éppen két évvel ezelőtt, január 17-én távozott az élők sorából a nagy nevettető.

Sas József

Ahogyan az özvegy megálmodta: igényesség és egyfajta elegancia jellemzi Sas József sírját, éppen ahogyan az özvegy megálmodta. A Mikroszkóp Színpad atyja hosszan tartó, súlyos betegség után, 82 éves korában hunyt el, a Kozma utcai izraelita temetőben helyezték végső nyugalomra.

A hozzá méltó sírkő 2021 október végén készült el Sas József felesége, Zsuzsa tervei alapján, aki több évtizeden át volt hű társa.

"Gyönyörű lett Jóska sírköve. Méltó hozzá ez az elegáns, dupla méretű, monumentális alkotás. Bár lehet, hogy furcsa ilyet mondani, de szerintem nagyon igényes lett. 

Forrás: Ripost

Fontos volt számomra, hogy méltó legyen hozzá és az emlékéhez. Ez az egyik legnagyobb sírkő ott a környéken, és a közelben nincs is párja, olyan szép. 

Ahogy belépek, máris meglátom, ez tulajdonképpen az iránytű, hogy hová is kell mennem" - nyilatkozta az özvegy az egyik napilapnak 2021 októberében.
Mint a  Ripost cikkéből kiderül, a lap Sas József halálának második évfordulóján látogatott ki a sírkertbe megnézni, milyen állapotban van a néhai humorista végső nyughelye. A sírhelyet gyakran gondozzák, tiszta és rendezett, a  hagyományokhoz híven virágok helyett kövek díszítik.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában