2022.12.16. 12:05
Már ötévesek a félárván maradt hajdúszoboszlói hármas ikrek
Rohan az idő. Már eltelt öt év azóta, hogy Fábián Tamás egyedüli szülőként vitte haza a kórházból a három csecsemőt.
Forrás: haon.hu
Fotó: Tóth Imre
A december mindig a legnehezebb hónap a Fábián családnak: a szomorú évforduló és örömteli születésnapok elegye van egyazon napon. 2017. december 15-én az ikrek édesanyja belehalt a szülésbe - írja a haon.hu.
A december nekem és a közeli hozzátartozóknak is nehéz, a kicsik máshogy élik meg. Tisztában vannak a helyzettel, tudják, hogy anya van, angyalkaként fentről vigyáz rájuk, nem azért nincs velünk, mert nem akarta őket. El kell tudnunk vonatkoztatni, muszáj valamilyen szinten túllépni, a könnycsepp is felszárad egy idő után
– mondja Fábián Tamás, az apuka.
Hat apró csizma topogásának kíséretében érkezett a kis család az interjú helyszínére, a Karikás Étterembe. Lekerült a három apró sapka, három sál, három kabát – mindenből három, így természetesen három forró csoki került az asztalra is. Az apróságok sorban beültek a vendéglátó egység egy eldugott asztalához, jó szorosan apukájukhoz. Megszeppent társaság foglalt helyet velem szembe, bár Milán igen hamar elengedte magát, a lányoknak kellett jócskán idő.
Hogy vagytok? – kérdeztem Tomitól, miután mindenki kényelembe helyezte magát, Mira apja ölében találta legjobbnak.
A helyzetnek megfelelően vagyunk – hangzott a tömör válasz. Hozzátette:
– A gyerekek jól vannak, nőnek, mint a gomba. Augusztus óta 12 centit nőttek
– nyugtázta.
Tomi sofőrként dolgozik, azonban jelenleg kényszerpihenőn, úgy véli, nem véletlen mérte rá ezt most az élet. Letti halála után a munkába menekült, le kellett lassítania. – Az élet úgy hozta, hogy most sok időt tudunk együtt tölteni. Nekik az volt a furcsa, hogy eddig anyukám, nagymamám, anyósom és apósom segített a legtöbbet, most az esetek 90 százalékában mindent mi oldjuk meg párommal. Nekik is egy kicsit szokatlan volt, de most már kezdik megszokni, hogy egy családias légkör alakult ki – osztotta meg. Egy éve változott meg az életük, amikor Tomi társra talált. A párját elfogadták a gyerekek, bár egy percig sem tartott attól, hogy ez nem így lesz.
Meggyászoltam, amit meg kellett. Attól tartottam, hogy a körülöttem lévő embereknek a felfogása hogyan hat majd ránk. Nem akartam sem a páromat, sem gyerekeket kitenni annak, amit kívülről kaphatunk
- mondta az apuka.
Arra kérdésemre, hogy sikerült-e helytállnia, az felelte: ahogy most vannak, azzal elégedett, saját magával nem teljesen.
– Mint apa többé-kevésbé helytálltam. Volt egy hónapom arra, hogy egy „kölyökből” felelősségteljesen gondolkodó ember legyek. Sokan megköveztek, számon kértek, hogy ezt vagy azt miért éppen úgy csináltam. Mindig visszakérdeztem: hogy te hogy kezelsz egy olyan dolgot, amire abszolút nem tudtál felkészülni? Senki nem nézett a burok mögé, hogy miért zárkóztam be.
Nem mentem annyit közösségbe, az elején féltettem a gyerekeket attól, hogyan fogják azt a fajta érdeklődést megélni, amit övezte őket. Ezért voltak burokban, mint a lopott bicikli – részletezte.
Az előző évekhez képest a karácsony is másabb lesz a család számára, most nem a nagyszülőknél, hanem otthon, családi körben telik majd a gyerekekkel és a párjával.
A teljes cikket a haon.hu oldalon ide kattintva lehet elolvasni.
Bulvár-celeb
- Hosszú Katinka megmutatta mit eszik egy nap, hogy mielőbb visszaszerezze szülés előtti formáját
- Azta! Tóth Gabi hatalmasat villantott a Sztárba Sztár leszek döntöjében
- Ez a magyarok kedvenc fenyőfajtája
- Kiderült, miért távozik Vadon Jani Balázséktól
- Döbbenetes fotó készült a csernobili erőműnél