Régi terve

2022.06.12. 05:23

Plasztikai műtétre készül Győzike lánya

Gáspár Győző és Bea kisebbik lánya épp a szóbeli érettségire készül és tervezi a jövőjét. Ritkán ad interjút, most azonban kivételt tett és többek között mesélt súlyproblémáiról és az azzal kapcsolatos önbizalomhiányáról is.

Gáspár Virág sokszor megküzdött a súlyfelesleggel, most először érzi azt, hogy végre véglegesen leadta a plusz kilókat. Sokat tanul, a szóbeli érettségi előtt áll és izgatottan várja, hogy mit hoz számára a jövő.

Elsősorban a pszichológia érdekli, mert szeretne segíteni apjának, aki nyíltan vallja, hogy mentális problémákkal küszködik. Emellett a divat is nagyon érdekli, de ezt számára csak egy B-terv, most még nem látja pontosan, hogy melyik út lenne számára a megfelelő.

Súlyproblémáiról is beszélt, sokat küszködött, hogy elérje a mostani formáját és már nem görcsöl tovább a felesleg miatt. Bár így sem igazán elégedett magával, ezért már egyeztett is időpontot plasztikai sebésszel.

Kiskorom óta az orromat nagyon szeretném megműttetni. Voltam is konzultáción, és szeretném még a mellemet is, mert okés, hogy fogytam, meg minden, de úgy vagyok vele, hogy nő vagyok, és ha veszek fel bikinit, akkor legyen már mellméretem!

Nem szeretnék mű lenni, csak annyira, hogy tudjak bikiniben lenni" – idézi a Bors Gáspár Virág szavait.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában