2022.06.09. 10:50
Még nem döntött a család Haumann Péter temetéséről
Először szólalt meg a színész halála óta a családja, akik a rajongóktól időt kértek: még nem döntötték el, hogy hol és milyen körülmények között lesz a temetés.

Május 28-án, 81 éves korában meghalt Haumann Péter, aki 20 évet töltött Paloznakon. A helyiek nagyon szeretnék, ha ott lenne a temetése. „Jó lenne, ha a Pétert itt helyeznék örök nyugalomra, hiszen nagyon szeretett itt élni. Itt még az örök nyughelyek is balatoni panorámásak. Aki úgy szerette a tavat, ahogy Péter, az megérdemelné, hogy az idők végezetéig gyönyörködjön benne” – mondta egy lakos a Borsnak.
Hogy a paloznakiak kívánsága teljesül-e, azt még nem tudni.
A lapnak sikerült telefonon elérnie Haumann Petra színésznőt, Haumann Péter lányát. A család eddig nem szólalt meg nyilvánosan a témában.
„Egy kis türelmet szeretnénk kérni mindenkitől. A család még nem döntött arról, hogy édesapánkat hol és mikor helyezzük örök nyugalomra. Ahogy meglesz a döntés, arról természetesen értesíteni fogjuk a közönséget”
– mondta Haumann Petra.