Megrázó vallomás

2022.05.14. 06:54

Tóth Vera elvesztette a hangját - testileg és lelkileg is a padlóra került

Tóth Vera tavaly kapta el a koronavírust, a szövődmények pedig még sokáig megnehezítették az életét. Megdöbbentő őszinteséggel beszélt a mögötte álló nehéz időszakról.

Az énekesnő korábban nem beszélt arról, mennyire nehéz volt számára az elmúlt év. Tavaly áprilisban kapta el a koronavírust, a betegség szövődményeivel pedig még hosszú ideig küzdött.

"Három hónapig kerestem a hangom, nem volt támasz a rekeszizmomban, elvitte a cica a technikát, a hangokat, összevissza énekeltem, ami lelkileg nagyon megviselt, és azt hittem, soha nem leszek képes úgy énekelni, mint előtte. Ez teljesen lerántott a mélybe" - írta Facebook-oldalán Vera, aki, bár fizikailag hamarosan elkezdett javulni, de mentálisan továbbra sem volt jól.

"Megviselt az állandó szorongás, a kilátástalanság, hogy ad-e megélhetést a szakmám, hogy ugyanúgy alkothatok-e, mint rég? És ha nem, akkor mihez kezdek majd? Nagyon el voltam foglalva a lelki higiénémmel, a testemet pedig egy kicsit elhanyagoltam" - folytatta. Azt is elárulta, hogy felszedett néhány kilót, de tudta, hogy nem hagyhatja el magát, így személyi edzője segítségével végül ismét ellátogatott az edzőterembe - írja a life.hu.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában